Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Alexa Károly: A magyar kultúra tere, avagy: "Kulturális politikánk időszerű kérdései", avagy fiatalok legyetek résen
HÁROM PER EGY. Az MDF és az SZDSZ lehanyatlása után kialakult két vezető politikai mozgalom néppárti jellegéből következően sokkal inkább pragmatista alakulat, mint ideológiai. Az MSZP ma már legfeljebb a lózungok szintjén - választások előtt vagy súlyosabb válságpillanatokban - enged meg magának valamiféle „ideo- logizálást”, ezt a funkciót 1994-től - emlékszünk: mindennemű koalíciós kényszer nélkül... - átengedte az SZDSZ-nek, az oktatással együtt. Az SZDSZ ragaszkodása az oktatáshoz éppen hosszabb távú globalizációs, azaz, mondjuk csak ki, nemzetsorvasztó kulturális politikájának beágyazásához nélkülözhetetlen. Sőt - vissza-visszatekintve a régebbi időkre, oda, ahonnan ennek az előadásnak az alcíme is való - hallva a szólamokat, látva az ágáló régi figurákat, talán még az is állítható, hogy a Kádár-Aczél-korszak kulturális ideológiájához és gyakorlatához is több közük van a mai hangadóknak, vág)' akik a színpadon hangoskodók mögött állhatnak, mint azt ők beismerik, vagy amit valamiféle „ellenzéki” múlt dekorációival elfedni igyekeznek. Fia másban nem, rögeszmés, engesztelhetetlen, gyűlöletteli hegemóniatörekvésükben biztosan. HÁROM PER KETTŐ. Talán nem túlzás az állítás, hogy a FIDESZ politikai felfogásának soha nem volt integráns része a kultúra. Nem örömteli tény ez a számunkra, de kimondását éppen egy elgondolható új nemzetstratégia érdekében kötelezőnek gondolom. Jellemző apróság, hogy a párt 1991-ben megjelentetett több, mint 800 oldalas ön- reprezcntáló kötetében egyetlen utalás sincs a kultúrára, sőt szinte anekdotikus tény, hogy' a könyvet egy későbbi SZDSZ-es kulturális miniszter szerkesztette. A párt magát ekkor „radikális, liberális, alternatív szervezetként” definiálta. Ahogy a közhatalomba emelkedő MDF meghatározó alakjai a kultúra, a humán műveltség és a művészet területéről érkeztek a politikába - még egyszer mondva - egy' jellegzetes magyar (sőt általában európai kisnemzeti) hagyomány követőiként, a politikába érkező FIDESZ jellegadói jogászok és politológusok voltak, akiknek világképét, politikai ízlését a hamarosan SZDSZ színekben fellépő agresszív politikai csoport ideológusai határozták meg. Akik számára — megjegyezhetjük - ekkortájtól a kultúra már legfeljebb a politikai erőtér együk elemét jelentette, semmi többet. A kultúrához való elégtelen viszonyon érdemben nem változtatott a FIDESZ 1993/94-es politikai fordulata sem. Mert nem is változtathatott. Hiszen - közhely - a kulturális elkötelezettség a személyiségnek sokkal meghatározóbb eleme, mint a politikai aktualitásokhoz való viszony, az előbbi befolyásolhatja az utóbbit, de a politikum (még ha az ideológiai hivatkozásokkal is óhajtja legitimálni magát), legfeljebb zavaró és kezelendő „dologként”, jobb esetben felsejlő hiányként érzékelheti azt, amit a kultúra közvetít. HÁROM PER HÁROM. Ezen a téren a nyilvános adatok egyelőre nem elégségesek a tanulságok levonására... 93
