Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Szili Szabolcs: Viszlát Júlia
de minimális mennyiségű alkotást tudott értékesíteni, szinte zsebpénzes áron. Kinyitotta az ajtót, ledőlt szétszaggatott, húszéves fotelébe, felnyitott egy üveg bort, kiöntött magának egy pohárral, és mélyen a bor legbelsejébe nézett, mintha meg akarná érteni, hogyan és miért jött létre ez az ital. Miért van szükség alkoholra, hisz hódító hatása nem tart soká, viszont az elkövetkezendő napon, hosszú órákon át rosszul van, és émelyeg tőle az ember. Es mégis jó fogyó áru, hisz az emberek, fiatalok és idősek egyaránt élnek eme ital nemes és kevésbé nemes fajtájával. Az emberek szeretnek lerészegedni, és szeretik elfelejteni azokat a problémákat, amiket a világ pakol eléjük. Mindenki arra törekszik, hogy minél jobban uralja magát és tudatát, miközben mellette fogyasztják azt a terméket, ami pont az ellenkező hatást váltja ki. De jól van ez így. A részegség egy mesterséges álom, ahova mindenki akkor tér be, amikor akar. A létnek ez az a része, amikor megszabadulhatunk a gyarló monopolista világ láncaitól. Leülünk egy fotelba, és élvezzük a világ tükörképét, a nyugodt, békés mindenséget. Miközben ezek a gondolatok körvonalazódtak Faust felében, jó pár pohár bor elfogyott. Korai félhomály lengte be a menedéket, hisz már jócskán eltelt az idő ittléte alatt. Kezdett esteledni. Úgy érezte, mostani lelkiállapotát le kell festenie. Fogta az állvány, a vásznat és a festéket, és gondolkodás nélkül, szabad asszociációval kezdett festeni, hosszú, erős ecsetvonásokkal. VII. Az órák teltek, vevők jöttek-mentek. Júlia kezdett fáradni, de erőt vett magán és úgy^ döntött, ma este bármi jöhet, ő jól fogja érezni magát. Lejárt a munkaidő, aminek Júlia most még jobban örült. A bolt már készen állt arra, hogy becsukja kapuit, amit Júlia meg is tett. Örömmel ment ki az utcára, a félhomályba, az ódon, régi, kevés lényt adó utcai lámpák közé. Szerette a napnak ezt a szakát, amikor minden ködbe, árnyékba burkoltan elrejti magát. A boltból elhozott egy' üveg vörösbort, s bár nem tudta, hova mennek, úgy' gondolta, hogy el fog fogyni. Hazament, szép nyugodtan, lepakolta holmiját az előszobában, és lefeküdt a heverőre. Gondolta pihen egy keveset, hisz még van két órája. A heverő most nagyon kényelmesnek tűnt neki, lassan viszont fel kellett kelnie, készülődni kell a nagy' estére. MII. Mikor Faust feleszmélt, remegő kézzel állt a vászon előtt, kezén zöld és barna festékfoltokkal, szemében könny'cseppekkel. Teljesen kifordulva önmagából, az idegesség és félelem együttes ösvényén, remegő lábakkal halad, s bár tudja, hogy' rossz az irány, mégsem tud a tömör téglafalakkal övezett útról letérni. S egyszer csak lágy tapintást érzett a vállán, s egy kellemes hang megszólalt a fejében.- Nyugalom, innen átveszem az irányítást. 77
