Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Fehér Renátó: A tékozló fiú

Aztán az 1925-ös év után elkezdtek fogyni az istenes témájú művek. Míg ’22 és ’25 között megközelítőleg húsz ilyen vers készül, addig a következő évtizedben alig, vagy egyáltalán nem. Az egyik utolsó Istennek szóló hitvallás az Istenem című alkotás. Az 1925-ben elkészült és 1928-ban megjelent vers, akárhogy is vizsgáljuk, mindenképpen úgymond visszanyúlás Isten után, visszanézés Istenre. Kapaszkodás. Rendkívül egyszerű, gyermeki hangvételű. Bájosan, a közvetlenség, a személyesség szeretetteljes hangján szólal meg. Az érzelmek irányultsága és a sajátos túlfűtöttsége okán Isten elveszti misztikus szerepét. A költő nem dogmatikus, liturgikus beszédfordulatokkal vallja meg hitét, hanem hétköznapi módon, ezért szívmelengetően bensőséges. Ehhez a feltételes mód segít. Különböző szituációkban, mindennapos jelenetekben (szántóvető, csősz) mutatja Istent. József Attilának személyes emlékei is felébrednek (rikkancs - újságárulás Pesten, csősz - öcsödi évek). Ezeket mind egyedül kellett megoldania. Nem volt, aki tanítgassa, nem volt, akinek segítsen. Itt Istent egy másik szerepbe is felöltözteti: az apa szerepébe. Lackfi János kitűnő elemzésébe, melynek címe Sarjuk és varjak így ír erről a József Attila- versről:

„Ma a mozivászonról tamiljuk, hogyan gyújt rá valaki, hogyan tölt italt, hogyan nevet, haragszik vág)' éppen sír. Az öntőforma, melybe mimikánk, gesztusaink belesimulnak, filmszínészek tükör előtti arcizom-gyúrniajátékának nyomán alakul ki. Akkor eg)' pipára gyújtó apa hunyorgása, egy vihar előtti, veszedelmes szemöldökrándulás, egy konokul bevésődő szájmelléki ránc évszázadokat utazott generációk arcán ú"

Míg kezdetben és a valóságban a költő Isten elől rejtegeti dolgait, mély vágyát fejezi ki, miszerint legszívesebben örökké segítene Istennek, melléülne, megosztaná vele pipáját, és hosszan mindent elmesélne neki. Lackfi János erről találóan így ír:

„... nagyon szívesen kihagyjuk Istent köznapi dolgainkból, gondolván, elboldogulunk nélküle is. Ot meg félretesszük ünnepnapra, valamikor méltáságteljesebb, emelkédettebb időkre, melyek soha nem jönnek el. Hiszen pillanatról pillanatra élünk [...]. Milyen jó lenne, ezt mondja József Attila verse is, egészen gügye módra, kisgyermekként kísérgetni az Istent /...] tán még adni is neki valamit a magunkéból [...] olyat, ami rész a miénkből, pipát, amelynek szipkáján ott a nyálunk, aminthogy 0 is sárral kevert nyálból gyúrt bennünket...

A tény, hogy József Attilának egyre kevesebb istenes verse készült, könnyen megindokolható. 1924-25-ben került először kapcsolatba a munkásmozgalommal. Bécsi tartózkodása során ezek a fajta eszmék és gondolatok egyre határozottabban érlelődnek benne, hiszen itt került kapcsolatba Kassák Lajossal és körével, akik nyíltan vállalták szocialista érzékenységüket. Hazatérése után egyre szélsőségesebb és néha anarchista vonások is felfedezhetők nála. 1930 nyarán kapcsolódik be az illegális KMP (Kommunista Munkáspárt) munkájába. Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötete, mely 1931-ben jelenik meg, majdhogynem nevezhető egyfajta propaganda kiadványnak. Ezt el is kobozzák, a költőt nyolc nap fegyházra és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik. De önmaga is kijelenti, hogy sosem írt proletárverset, mivel:

54