Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Lajta Erika: Relatív embetartalom (4. befejező rész)
Egyikükhöz odament fehér köpenyében, átlátszó műanyagkesztyűs kezét ropogtatva az orvos. Megtapintotta a halott fejét. Lassan egy vágást tett a tarkótól a fültőig. Lefejtette a bőrt és az izmokat egy fél tenyérnyire. A csonthártyán már túlhaladt. Asszisztenseitől ekkor szikét kért, hogy egy nyílást vájjon, és azon keresztül akadálytalanul megközelíthesse az agyhártyát. Óvatosan keresztülvágta. Félrehajtotta, s kezével behatolt az egyik hasadékba, hogy melyikbe, azt csak ő tudta - és miután az agy puha állagából kiszabadította az ereket, sorban egymás mellé rendezte, majd elmetszette őket, kiszedett onnan valamit. Hogy mit? A betegség gócát? Az élet maradékát? A halál honfoglalásának tárgyi bizonyítékát? Ezt se én nem tudom, se a velem egy képzeletvilágra rácsatlakoztatott édesapám. A protokoll szerint egy miniszterelnököt akkor is megilleti ez a titulus, ha elveszti a választásokat, és ellenzékbe kényszerül. Egy olimpiai bajnok is megmarad olimpiai bajnoknak, még ha aggkorára fizikai ereje ugyanúgy megcsappan, mint bárki más emberfiáé. Ezek a gondolatok jutnak eszembe, amikor végignézek a rehabilitációs osztály betegein. Zömében értelmiségiek. Vagy inkább volt értelmiségieknek nevezzem őket? Több hozzátartozótól hallottam már:- Iszonyú nézni ezt a szellemi hanyatlást. Az égvilágon semmit nem tud szerencsétlen apám. Ö, aki történelemtanár volt! Ö, aki történelemtanár volt. Ö, aki lelkész volt. Ö, ki gépészmérnök volt. Ö, aki orvos volt. Vagy mint az én apám esetében: ő, aki közgazdász volt. Pedig apuka miatt sokan irigyelnek bennünket.- Bár az én férjem lenne ilyen értelmi szinten! - sóhajtoznak. Nos, édesapám kétségkívül sok mindent tud. Ámbár most, az agyvérzése után öt hónappal is előfordul, hogy érdekes válaszokkal hökkent meg.- Apuka! Nézd csak meg ezt a tízezer forintost! - nyomok az orra alá egy ropogós papírpénzt. - Kinek a képe van rajta? Ki volt Magyarország első királya?- Magyarország első királya.- Az biztos. De kérlek, ne válaszolj azzal, hogy megismétled a kérdést. Mondd meg, mi volt a neve a legelső királyunknak!- Király.- Az, hogy király, az a rangja, a méltósága volt, nem a neve. A neve mi volt? Na? Mi? ... Milyen nevet kapott a keresztségben?- Király.-Mondom, hogy a nevét kérem! Az én nevem Erika, az ő neve meg az volt, hogy... 67