Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

komoran keserű nyelvi játékoknak, a nyelvi asszociációk indázóbb szerkesztési elvének átadó és egyre deklaratívabb költői dikciót.

A tantárgyak a fekete indexből úgy idézi vissza a Tejfogak pályakezdésének tár- gyiasabb hangnemét, hogy azt a nemrég kiküzdött szarkasztikus megítélő attitűddel, valamint a nyelvi játékok önfeledtségükben is súlyos gondolatiságával párosítja. A költőiesített tantárgyak21 példázatával a költői én divatjamúltnak látszó szerepet vesz magára: a tanítóét, aki a világháború előtti, még meg nem tiport, értelmiségi pozícióból mond ítéletet arról a világról, amelyet - tévedés ne essék - a hatalom alakított mesterségesen olyanná, amilyennek a „tan”-ok leírásában mutatkozik. Ha nem is nevezi meg konkrétan e hatalmat, működésére egyértelműen következtethetünk a költő-tanító szóválasztásából, amikor „fogságba esett gondokat” említ (Hit-tan)-, amikor a földről (létezésünk teréről) ezt mondja: „Úgy kikalapálták, edzették, / hogy úgyszólván szinte sík lett” (Föld-tan)1--, amikor a hazát „lerágott csont”-hoz viszonyítja, vagy amikor a Vegy-tan a kísérletezés szférájába vonja evilági (és persze korabeli) létezésünket: „földarabolható folyók / s egek, kitiltott tengerszemek, a / nagy közös sajt- és égbolt képtelen / blöffje is itt bugyborékol”, már-már a Nagy Imre-vers kockázatát megismétlő referenciális - igaz, részben elhomályosított, kitérített - utalással Brezsnyevre22: „ecce lombik! / csattan a sűrűszemöldökű tanár úr / szigorúan - ahogy miséző kehelyként / az osztály légterébe emeli...”.

A tantárgyak egyre groteszkebb leírását adják a világnak - a Ko(ó)r-tan már címével is fölhívja erre a figyelmet. A bürokrácia zsargonjának imitálása a bravúros nyelvi leleménnyel párosítva leleplező erejű: ,/í lélek- és /lelkiismeret- tatarozó nagyvállalat / menetrendszerűen késik a helyre- / állítási munkálatokkal”. A matematikainak álcázott képletesítés sem rejti igazán a megnevezés szándékát, szinte magunk előtt látjuk a vörös drapériás dísztribünöket vagy vörös szőnyeges dísztermeket: „a szorgalmas dől- / gozók bezsebelik a csodálat + taps + kitüntetés + jutalom négykarátos mór- / zsáit.” Olyan abszurd látlelet rajzolódik ki a szocializmusról, amilyenhez hasonlót csak (az akkor hazánkban még nem olvasható) Vladimir Nabokov Baljós kanyarja vagy Vlagyimir Vojnovics szatírái - a korabeliek közül az Ivan Csonkin..., a Moszkva, 2042, A kucsma, illetve legújabb regénye, a Monumentális propaganda - adtak a korszak szovjet(izált) világáról - prózában. Nagy Gáspár úgy kapcsolódik verseivel a kortárs világirodalom áramába, hogy írói-költői példát, mintát igazán nem is találhat a hazai könyvkiadás akkori körülményei között (Milan Kundera Tréfaja az egyik kivétel). A ciklus zárása is e regényírók attitűdjét idézi, ironikus fölényével megsemmisítőbb érvényű minden pátoszos felhor- gadásnál vagy tragikus magábafordulásnál: „minden / egérút viszonylagos ha semmi hír a / macskák végleges mennybemeneteléről.”

E ciklus rokona a kötetből az Infmitivusok lányom olvasókönyvéből, amely nem csupán a „hazát orozni” vagy „mindig lapulni” szintagmák leplezetlen korjellemzésével előlegezi az Oröknyár.. .-t, hanem az infmitivus nyelvi és poétikai jelentőségének tudatosításával. S gyanakvást ébreszthet az értelmezőben az iránt, hogy az intratextualitás24: a saját versszöveg-darabkák egymásra utalása, egymásra vonatkozása és egymással feleselése, a versmotívumok rendszerré szerveződése fontos része Nagy Gáspár poétikájának.

40