Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet
Az Öröknyár... felé vivő út következő állomása a Földi pórok negyedik, hangtompítók című ciklusa. A cikluscím mintha már a Kibiztosított beszéd (1987) köteteimet előlegezné - azt a könyvet tehát, amelyik az Öröknyár... közvetlen kontextusa (mai nézőpontból persze) amely jól érzékelteti a morális és közéleti állás- foglalás, a költői és emberi elszántság egyre élesebbé válását.2’Jánosi Zoltán e radikalizáló- dás folyamatát a kötetcímekben rejlő logika felfejtésével is alátámasztja: „A Koronatűz (1975) még csak távolabbi, Dózsa, illetve Jézus alakjairól fellobbanó történeti és mitológiai fényt sugároz költői vállalkozására, a Halántékdob (1978) a jelenben doboló közvetlen veszélyt mutat, és a lázadó akarat megfeszített figyelmét jelzi, a Földi pórok (1982) pedig már konkrét ütközések sorában nevezi meg a kornak feszülő nagy szellemi rohamokat. Ezt a nyílt lázadást erősíti - címe szerint is - a leszámolás elszánt üzenetévé a Kibiztosított beszéd 1987-ben.”26 A hangtompítók-c\\áus nyitó darabja, a Próza, hangolás közben valóban megadja a hangot: úgy tér vissza az október-motivikához, hogy a tájvers-jelleg mögül egyre karakteresebben rajzolódik elő a történelmi emlékezet felfrissítésének tabusértő igénye. Egyelőre még csak a legyek azok, akik „harsányan-hamis zümmögéssel / átlövik az októbervégi szoba csöndjét”, ám Kufstein említése és a zárlat alig homályos utalása mindinkább kirajzolja egy rendőrállam képét: „lábujjnyomokat kér tőlem - egyelőre - a Tél”. Az Izzószáléjben a baltacsapás „októbervért fröcsköl asztalodra”, megnyitva az emlékezet dimenzióját, hozzá kapcsolva azt a vers jelenében uralkodó stratégiát, amely az emlékezet helyébe ha nem is a felejtést, de az emlékezés bizonytalan időre való elhalasztását helyezi: „kivárásra lovagolnak másutt”. A versnek az emlékezés az alaptémája, amelyhez - miként az Üzenet és kibúvó egy másik hullámhosszon című versben a költőszerephez a deviancia - a megmosolyogni való őrült képe társul. A Ha V betűkkel álmodik... komor játéka is az eleven emlékezet vállalását kéri számon költő- és általában művésztársain: „vagyunk kevesen / vallani”. Ahogy a Nagy Gáspár-i poétika és etikai elkötelezettség mind mélyebbre hatolt a nemzet történelmi múltjának és önismeretének feltárásában, úgy maradt a költő egyre inkább társtalan az irodalmi közegben. Az Ott, Lepantónál... egyelőre történelmi parabolába rejtve kísérli meg az emlékek meg- és bevallását. „Ha — 1571-ben - / szól a rádió / októberi híradásban / kopog a »dió«” - kezdődik a vers, és a zárlat szerint a flotta „októberi vizet hasít / s ágyúszóra vár”. Élesebb, poétikailag összetettebb és állásfoglalásában radikálisabb - ám még mindig történelmi parabola - a Két nyáifa a Hódoltságban, amely alcíme szerint fóllelt janicsárnapló 1556/57-ből. Ez 41
