Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

„agyroncstelepek”-ről és „helybenzsákbanfutós kor”-ról tudósít, ám e remek szójátékok még nem szervesülnek igazán a versbe, mert annak egyes elemei erősen publicisztikusak vagy keresettek (mint például a „filmsztár a leghülyébb pornóból” vagy az „amputáltkezű futballkapus”). Azt azonban jól példázza az újabb félhosszú vers, hogy a költő szövegei - nyilván nem függetlenül referenciájuktól - egyre inkább a groteszk felé hajlanak, vagy legalábbis a polifon hangnemvilágba mind gazdagabban emelik be a groteszk elemeket.

A Lüktetés a hullaházban már címével, de - még mindig nem eléggé egybetartó - polifóniájával is példa lehet erre; a Nagy Gáspár-vers - valószínűleg neoavantgárd ösztönzésű - absztrakt jelei is itt tűnnek föl először: „a + - időben hatalmas lift haladt”.

Az új poétika első remeke a Csak nézem Olga Korbutot... (eredetileg Szaltószabadság volt a címe, de úgy nem jelenhetett meg). A nemes pátosz - „mindörökre a Donban állunk” - és a groteszk itt valóban szervesül. A mam- mutcsont-átültetés / kardfogútigris-sírás”, a „tapskisiklás” vagy a „SZALTO- SZABADSÁG”, „a himnusz kimetélt nyelve”, „a semmi megkínzott postagalambjai” átmeneti, a két hangnemet összekapcsoló elemein át fut olyan szakaszzárlatokba, amelyek a vers patetikus poétikai magaspontjaivá, sokáig visszhangzó záró hangjaivá válnak: „európai fényűzést / röptét a hazából / egyetlen Mikes Kelemen / tintatóban fölgyűl / a kékség a szó / ha még eleven / galambtoll pihéz / s tonnányi harang / üt szíven”. A vers utolsó négy sora szinte törvény erejű gnóma s ugyanakkor profán művészimádság: „minden igaz költő-halánték / hatalmasoknak csupán csak játék / de a csönd is hatalmas katlan / de a zsámoly sohasem térdeletlen”. A „Szállá alá poklokra” is a zárlat himnikus-imádságos hangjában oldja fel a korábbi szürrealisztikus, groteszk képek zaklatott ritmusát. A látomások poétikai ereje ingadozó; a vers legjobb sorai azonban kisugároznak az egész szövegre: „a Duna mellett, röhögve / a nagyördögök, körzeti / heródesek gyarmatain, / ez a folyó a Styx, / feketén cipeli Európa zaccát, / ó Kék-Duna - és hozzá a / Keringő, a nagy átverés és / nagy altatás a Pokol-kerengő / márvány folyosóin”.

Az irónia vagy szarkazmus egyik forrása itt a magasztos-nagyszerű nevetséges-kisszerűvé lefokozása, amivel a szocializmus egyik legfőbb jellemzőjét képes metaforikus-retorikus szinten megragadni: a gondolati-érzelmi alantasságát. Fordítva jár el, mint a szocialista propaganda, amely a közönségesen kisszerű mesterséges felnagyításával, feltupírozásával igyekezett elleplezni igazi lényegét. Hitelesen és immáron egyénien képes megjeleníteni ezáltal „édes hazájá”-t, „kontinensnyi álmok vesztőhelyé”-t (.Forduló év).

Az egyre izgalmasabbnak ígérkező poétika összetéveszthetetlen eredetiségében a Földi porok (1982) és a Kibiztosított beszéd (1987) című kötetekben bomlik ki teljes gazdagságában. A Nagy Gáspár-vers megújított poétikája mögött nyilvánvalóan etikai megfontolások is húzódnak: „A fölismerés, hogy a rossz közérzetnek, a poshadt levegőnek, a morális züllésnek, a tisztázatlan viszonyoknak igen konkrét oka van (a cinkos hallgatás, a hazudozás, s az erről való - valamilyen szintű - kollektív tudás), s az e tudással való viszonylag békés együttélés kényszeríti etikailag a »kibiztosított beszédre«”20. Ez a fölismerés hívja aztán elő az ironikus-szarkasztikus, a metafora központi szerepét a

39