Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

kimondhatóság korlátáit tiszteletben tartók megalkuvását kéri számon: „Ami már megfogalmazható / akad arra százegy- valahány / vers-fogalmazó... / S ami még rejtezik? / Azt nem lehet! / Nem verselik...” A deklarativitás eszköztelenségéből itt is egy abszurd elem válik ki, a „százegy- valahány” ironikusan irreális számneve, fokozva a „vers-fogalmazó” fölényes kívülállását, megvetését.

A legradikálisabb hangon mégis egy szokványos kódban megfogalmazott vers szólal meg. Az Aki állítólag történelmi példázatba transzponál „egy vértanú-históriát”, sejthetó'en Nagy Imre sorsát. E vers az Oröknyár... legkorábbi és legközvetlenebb előzménye.12 Ennél is fontosabb azonban, hogy az érett Nagy Gáspár poétikáját előlegezi meg (mint részben a Tejfogak több darabja). A metaforikus szövegformálás helyébe filmszerű, mon- tázsos narrativitás lép, kettős regiszter működtetésével, iróniába csomagoltan érzékeltetve a költői állásfoglalás irányát, leleplezve így a hatalom természetét: az önkény önigazoló gesztusait. A cím is a hatalmi diszkurzus leleplezésére fókuszál, előreutalva a történet magjára és a sugallatosan névtelenül maradó vértanúra, „aki állítólag másképp akarta építeni a várost”.

Nagy Gáspár műhelyében tehát már ekkor, az indulás pillanatában ott rejlett csírájában későbbi poétikájának néhány főbb eleme. A kinyilatkoztató attitűd ekkor még inkább a tárgyiasság regiszterét hívja elő", s nem bomlik ki az érett Nagy Gáspár metsző iróniája; a montázsjelleg motivikus összefüggés- rendszer alapján építkezik, míg később inkább a nyelvi játékok és asszociációk logikája szerint rakódik össze. A morális alapozás azonban mind közéleti-politikai, mind szakrális szintjén már a Tejfogak ban készen áll, ha nem is tud még teljes változatosságában felépülni.

A Koronatűz versei más poétikai modellt működtetnek. Hagyományosabb, a kor klímájában és Nagy Gáspár nemzedéktársai között is - akár a Kilencekre, akár Baka Istvánra, Pintér Lajosra gondolunk - kevéssé egyedi poétika ez. Az illyési szemléletes tárgyiasság és a Nagy László, Kormos István nyomdokain haladó metaforikus jelleg14 az elégikus-személyes hangvételt a történelmi szemléletű közösségiség1' eszményével variálja. Háttérbe szorul a politikus alkat, a közéleti eltökéltség, illetve ontológiai és transzcendens szférákba és történeti-példázatos térbe helyeződik a közéletre is vonatkoztatható morális állásfoglalás.

Ahban is folytatója a Juhász Ferenc-i, Nagy László-i, Csoóri Sándor-i hagyo36