Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (befejező rész)
Mivel a teljesség elveszett, az ember lefokozott állapotba került. A lefokozott állapot kínzó hiányérzete az, amely sóvárrá teszi, és a lefokozott állapot homálya akadálya annak, hogy önmaga lehessen. Nem az élet élvezetét kell megszüntetni, hanem a lefokozott állapotból kell kilépni.” (Scientia Sacra II., A kereszténység és a hagyomány 3-4) A TÁPLÁLÉK Igen, a Táplálék, így, nagy kezdőbetűvel. Mert az őskor, a tradíció embere számára az étel még táplálék volt. Az Antbologia humana az Upanisádokból több szakaszt is az önmagát elveszítő modern ember figyelmébe ajánl. Az egyik ez: „Brahman legmagasabb alakja a táplálék. Mert táplálékból való az élet. Es ha az ember nem eszik, akkor nem gondolkozik, nem érez, nem lát, nem beszél, nem szagol, nem ízlel, az életerő elhagyja (...) ahány lény van, mind a táplálék után röpdös, nap mint nap lesi a zsákmányt. A nap a sugaraival szívja fel a táplálékot, ez izzik benne. Az életerők tápláléktól átitatva emésztenek. Táplálék lobbantja fel a tüzet, és Brahman a táplálék után való vágyból teremtette a világot. Valóban a táplálék a Fenséges világfenntartó alakja.” És itt következik egy nagyon messzire - most éppen hozzánk - menő-jövő mondat: „A táplálék lényege az élet, az életé a belső érzékelés, a belső érzékelésé az ismeret, az ismereté a gyönyörűség.” „Brahman legmagasabb! alakja a táplálék” - írja A bor filozófiájában is, sajátos, hogy ama „ízkereszt” ábrája előtt (ahol a „sóssavanyú” tengely keresztezi az „édes-keserű” oppoziciót), amelyet borivás előtt mindig figyelembe venni ajánl — éppen nem valamiféle ősi indiai modorban és visszafogottsággal... Az evés a világgal való elementáris kapcsolat: „ a számmal vagyok közvetlenül a világhoz kötve”, olvassuk ugyancsak a bor-könyvben. A száj az érzékszervek között a legkevésbé „absztrakt”, ez az egyetlen szervünk, amely „a közvetlen tapasztalat forrása”. S mivel a többinél „sokkalta közvetlenebb, éppen ezért vallásosabb, mert közelebb van a valósághoz...” A beszéd, a csók és a táplálkozás, ez a száj három tevékenysége, írja az alkalmi és ezúttal az ateistákat oktató „hedonista”. S még tovább: a táplálkozás is háromféle - evés, ivás, lélegzés. Az élet fenntartásának semmivel sem helyettesíthető technológiái. Am. Ám, ha - egy újabb kis kört zárunk be és - visszalapozunk a Scientia Sacra I. kötetének ama szakaszához, ahol azt olvastuk, hogy az őskori ember számára a földművelés nem a föld kirablását jelentette, rögtön a következő bekezdésben már a táplálkozás „módjáról” értesülhetünk . „A táplálkozás az őskori ember számára nem önző és falánk zabálás, hogy lehetőleg minél többet emésszen el más elől, önmagának. Aki önmagának főz, és egyedül eszik, szól iManu, bűnt követ el. Az nem eszik, hanem az ételek éppen azt eszik meg, az nem az ételeket emészti meg, hanem az ételek őt emésztik el. O maga is táplálékká süllyed... Mert az evés a földön a legmélyebb kultuszok közé tartozik. ’A táplálkozó az, aki a tápláléknak ad - szól Saint-Martin -, nem pedig a táplálék ad a táplálkozónak.’ - ’Mert azáltal, hogy az étkező lény a táplálékot magába veszi és megemészti, nem semmisíti meg, hanem fölemeli és megtartja.’ Baader pedig: ’A táplálkozó az ételt felveszi és arra a helyre emeli, amelyen ő van, a táplálékról az anyagot lefejti, külső voltát ismét megszünteti és belsővé teszi, ismét lényegessé teszi.’ A táplálkozás az őskori embernél a legmélyebb misztériumok egyike, ezért volt olyan nagy jelentősége a 166
