Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (befejező rész)

és hirtelen olyan térfogatban élek, mintha mindez a táplálék, amit elfogyasztottam, most belém egy időre visszatérne.” Gigantikus látomás, démoni abszurditás, patologikus szcéna. Szerencsére a következő mondat visszavisz oda bennünket, ahol kizárólag a szellem a realitás: egy időre visszatérne. De nem a táplálék,

hanem a tapasztalat.”

Végezetül Hamvas sarkító észjárására és írói szövegkezelésére egyetlen hason- lító-metaforizáló ellentétpárt hozzunk fel példának. A cukor és a méz szembeállításának - mondhatjuk - közhelyét, amely azonban egyfelől számos más metaforikus megnevezés felé is elágazik nála, másrészt ez is belefut azokba a szellemi-egzisztenciális mélységekbe, amelyet minden szövege megcéloz. A cukor, a cukrászsütemény, a tejszínhab, a kompót, sőt egy helyen a rossz zenére utalva a „pirított vaj” stb. - a mesterséges édesség, a tartalmatlan, csalékony, magát kellető talmiság. A méz viszont maga az édes természet, a természet öntudatlan ajándéka, tehát a Gondviselés megízelelhető bizonyossága.

A cukor a hazugság. Az édes életnek hazudott álság. „... húsz évvel ezelőtt csaknem egyik napról a másikra hirtelen minden utcában cukorkaüzletet nyitottak, néha nem is egyet.” (Ez a szövegrész a IVordsworth, vág)' a zöld filozófiája című esszéremeklésből való, amely a második háború alatt készült, s így a vonatkozó beszámoló alighanem a Trianont közvetlenül követő évekre vonatkozhat.) Tovább idézve: „Az emberek tömegesen vásároltak cukrot, bonbont, csokoládét, legtöbbször olcsó s ezért silány és komisz nyalánkságot. Ugyanekkor érezhető volt, hogy az emberek még az előbbihez viszonyítva is sokkal nagyobb mértékben elkezdtek hazudozni...” A torkosság érzéki gyönyörűség, tagadhatatlan. Ám a következménnyel is tisztában kell lenni: a cukor a hazugság, a hamisság, a talmiság eszkalációjával. „A gyümölcs és a méz nyugodtan, mosolyogva, tisztán és ártatlanul édes... A cukor nem. Valami kézzelfoghatóan szemérmetlen van benne, valami izgató, sőt valami obszcén... Az a világ, amit a cukor varázsol, az nincs. Ezért a cukor és hazugság összefügg.” És ez miért olyan nagy baj, kérdezi a gyanútlan torkoskodó. Mert a cukrozott világ „csupa látszat, sima, könnyű, sikló olvadás, hízelgő bódulat. A hazugság beszennyez, de úgy, ahogy a cukor. Édesen, lassan, elringatva, észrevétlenül, hátulról. így tesz üressé, mert a könnyebbik utat kínálja, választja, adja: elémelyít, megront, ellustít.”

„Bella igazi cukrászlány. Tejszínhab. Karja, lába, keze, nyaka, szeme, háta, mind cukros tejszínhab” - egy szigorú jellemzés a Karneválból. És ugyaninnen: „Elpuhul a sok cukrászsüteménytől és a kormányzat édesded hazugságaitól.” Bizonyára magánéleti háttere is van ennek a képnek A magyar HüperionbóY. „Pontosan láttam egy ház harmadik emeletét, ahol mi ketten laktunk, fölmegyek a lépcsőn, ő otthon van szobájában, ahol rózsaszín takarók és csipkés és világos függönyök vannak, és hisztérikus tisztaság, és az egész olyan, mint egy cukrász- sütemény.” Es a nagy személyes életdráma „leltározásának” vallomásos mondatai {Egy csepp a kárhozatból, Silentium): „A sötét esztendőben minden földi javamat elvesztettem. Az összes elrejtett befőttesüveget és konzervet, minden cukrot és borotvaszappant, és rongyot és papirost és tintát.” Az elpusztult könyvtár és életmű - rongy, papír és tinta. De a cukor meg a befőtt... az maga a világ, a lét igazi értéke... „...a fájdalomtól és a félelemtől bömböltem, mintjób, és Istent hívtam, és a hóba vetettem magam, mert éreztem, hogy nem hallgatott meg. De ez volt, amit aránylag hamar meg tudtam érteni... Koldus lettem. Mint jób. Megértettem,

162