Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (3. rész)
Keveset vártam el apámtól. Ő még kevesebbet tőlem. Az igénytelenség kötőanyaga jól összetartott minket. Általánosságban elmondható, hogy mindketten csak annyira folytunk bele a másik életébe, ameddig az nem jelentett a másik fél számára kellemetlenséget. Például eredetileg egymásba nyíltak a szobáink. Ezt hamar felszámoltuk. Ragaszkodtunk a magunk külön bejáratához. Az együttesség, a közös lét, amit megvalósítottunk, különállásunk összegzéséből állt elő. Vegyünk egy ellenpéldát. A Misit. Négy éve, közvetlenül a megismerkedésünk után felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Ijedten hátráltam. Én, aki nem szoktam hozzá, hogy követelményeket támasszanak velem szemben, még csak a tapasztalás próbájának se voltam hajlandó alávetni azt a meggyőződésemet, hogy idegen közegben nem állnám meg a helyemet. A szüleim olyanok voltak a számomra, mint egy szociális foglalkoztató, egy védett munkahely. A Misi pedig? Mintha a versenyszféra egyik profitéhes munkáltatója kínálta volna fel, hogy dolgozzak nála. Az agyvérzése után kevés esély mutatkozik arra, hogy édesapám továbbra is segédkezet tudjon nyújtani szokott életformám fenntartásában. Még haza se hozták a kórházból szegényt, de anyuka már igyekszik felkészíteni engem arra, hogy rengeteg feladat lesz vele. Nekünk, kettőnknek kell majd füröszteni. Nekünk, kettőnknek kell majd segíteni személyi higiénéjében. Nekünk, kettőnknek kell majd az étkezéséről gondoskodni. Semmilyen munkát nem fog tudni ellátni, sőt, ő maga lesz munka számunkra. Ezzel végképp bezárul a kör. Most és mindörökké marad életem férfija. A faun, a férfi és a nő 151
