Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (3. rész)

bal felét használja, bénult jobb oldalát nem. Neki az a benyomása, hogy roppant hiú ember. Ha valamit nem tud végrehajtani tökéletesen, akkor inkább egyáltalán nem csinálja.

„Ez valóban apukára vall. Kicsit olyan, mint Caesar, aki amikor ledöfték, utolsó erejével a tógájába burkolózott, nehogy méltatlan helyzetben láthassák mások.”

De felróhatjuk-e ezt neki? Kárhoztathatjuk-e miatta? Nem kis küzdelmébe, egyenesen az önfeladásába kerülne, hogy felvállalja testi gyengeségét, szellemi erőtlenségét és memóriazavarait az előrehaladottabb betegek előtt.

Többé-kevésbé felmérte már, mi minden esett ki a fejéből, és ebbe hol belenyugodni látszik, hol átlátszó fogásokkal, rafinériával szeretné leplezni. Néha mellébeszél. Néha sértődést színlel, s annak ürügyén hallgat.

Gyerekszáj... Agyvérzéses száj...

Ha megkérdezik tőlem, mi a különbség a kettő között, ugyanolyan joggal mondom, hogy semmi, ha a mögöttes értelmi szintre gondolok, mint hogy minden, ha viszont azt veszem alapul, mennyire más a fogadtatása, ha egy agyvérzésen átesett, mint ha egy kisgyermek mondja ugyanazt.

Az Emberek című Búvár zsebkönyvben szereplő tolldíszes törzsfőnökre mutatva megkérdeztem például apukától:- Hol élnek az indiánok?- Indiában - vágta rá.- Logikus - jegyezte meg elnéző mosollyal a mellette lévő ágyon fekvő beteg lánya.

De apám eddigre már ki is javította magát.- Nem! Nem Indiában élnek. Amerikában.

Míg ugyanis egy gyerek tiszta lap, amelyre rá lehet rajzolni emberi kultúránk megannyi mintázatát, egy agyvérzésesnél inkább olyasmiről van szó, mint amikor egy különleges, láthatatlan tintával teleírt papírhoz meg kell találni azt a szert, aminek segítségével az üzenet láthatóvá válik.

Elkeserítő tapasztalni, mennyit felejtettek. Egy gyerekkel foglalkozni? A jövőt építeni! Ezzel szemben egy agyvérzést elszenvedett tanítgatásánál, a múlt rekonstruálásánál a remény nem világít, legfeljebb csak pislákol.

Maga a beteg is összeomlik az emlékezetvesztés súlya alatt.- Nehogy azt higgyétek, hogy nem tudom, mennyi mindent nem tudok! - mondta édesapám a fejére mutatva, azaz az ítélőképessége sértetlenségét, helyességét bizonygatva.

Tudja, hogy nem tud. Ugyanakkor nem tudja, amit pedig igenis tud!

Amibe senkit nem szerettem volna beavatni, amit senkinek sem akartam elárulni, abba most már belelát az anyám, sőt, az agyvérzése ellenére a mindennapi élet dolgaiban meglepően jól eligazodó édesapám is.

Misi két és fél hónapja rendszeresen feljár a kórházba, hogy apukát tornáztassa. Én azonban apám agyvérzése óta, azaz három és fél hónapja csak egyetlenegyszer voltam nála. Fényképeket nézegettünk.

146