Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (3. rész)
hogy ebben a gyenge, védtelen állapotodban nem bölcs dolog, ha kihúzod a gyufát Istennél? Nos? Egyetértesz? Valamit el kezdett magyarázni. Szenvedélyesen. Pergő nyelvvel. Csak, sajnos, artikulálatlanul, úgyhogy egy árva szót sem értettem belőle. Pedig határozottan az volt az érzésem, mintha nem is ő, maga, nem is ő, az apám akarna megfelelni nekem. Hanem az Isten szól ki belőle. A bordásfal rácsai közé labdák voltak beékelve. Egy pöttyös labda. Egy röplabda. Több kisebb medicinlabda. A zsámolyon is ott gömbölyödött egy méretében strandlabdát idéző, de sokkal ellenállóbb anyagból készített élénkpiros labda. Mellette tenisz- és pingponglabdák. Mintha a termetesebbje fialta volna őket. A sok-sok különböző színű és nagyságú labda esetlegességet, ezáltal elevenséget csempészett a korlátokkal, padokkal szegélyezett tornaterem berendezésébe. A tornaórák rettenete most nem bénította meg a tagjaimat. A csoportból én csináltam a legügyesebben a gyakorlatokat, igaz, ennek értékét némileg csökkenti, hogy a többiek legalább harminc-harmincöt évvel idősebbek voltak nálam, kettő közülük pedig tolószékben ült. Apró mozdulatokat végeztünk a kezünkkel, a lábunkkal. Lendítést. Körzést. Hajlítást. Az idegpályák stimulálása érdekében. Erősen koncentrálnom kellett, nehogy rosszul csináljak valamit: a betegek, a lábadozók között egészséges létemre szégyenben ne maradjak. Apám nem volt itt. Én meg pontosan azért jöttem el, mert jelezték nekünk, hogy apuka, ha csak lehet, kihúzza magát, rosszullétre, fáradtságra hivatkozik, ha pedig mégis részt vesz ezeken a délutáni, fakultatív foglalkozásokon, abban sincs sok köszönet. Bemutatkoztam a gyógytornásznőnek, elmondtam, mennyire szívügyünk, hogy édesapám kivegye a részét mindenből, ami elősegítheti a gyógyulását, így engedélyt kaptam, hogy megnézhessen, hogyan zajlik az óra. Nos, mivel nem lazsáltam, a végére szörnyen kimerültem! Fájlaltam minden porcikámat. S megértettem, apuka miért ódzkodik olyan nagyon a zenés tornától. Agyszomszédja, akit tolókocsiban görgettek ide, nem volt képes többre, mint hogy kaszáljon néhányat a levegőben. Rá is szóltak. Az óra szülői értekezlet-szerűen fejeződött be. Egy hevenyében felvázolt, ám annál találóbb jellemrajzzal. A gyógytornásznő megerősítette, hogy az édesapám, sajnos, kizárólag az ép Faun 145
