Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Egyidejűségek
„Az?!-" Mikor utoljára láttam, hasadt ki a farmer segge, úgy el volt hízva szegényke... S miféle lelkiismeretről károgsz - Az izgalomtól reszketve állt talpra. - Handabanda!” Csengettek. Az imbolygó körvonalú kapu, mint sötét kút nyelte el tekintetüket. „Itt vannak - súgta megszeppenve Boga. Percekig mozdulatlanul vártak, a csengetés nem ismétlődött meg. - Csak figyelmeztetésnek szánták, úgy látszik.” „Mindig bezárom a kaput - mondta Bogáné. - Nem muszáj mindjárt a legrosszabbra gondolni! „A kerítésen is bemászhat akárki. A szögesdrótot felette simán el lehet vágni; nincs benne áram.” Bogáné megindult sietve, az ajtóból visszaszólt: megnézem, ki az. Boga már ugrott volna, hogy belekapaszkodjék és visszarántsa, de a lábában nem volt erő. „Vilma” - sziszegte; felesége azonban közönyös hangnemben fojtotta belé a még meg sem fogalmazott mondatot. „Ne félj, nem nyitom ki. Azt fogom mondani, hogy orvoshoz mentél.” Boga a bútorok szélébe kapaszkodva átbotorkált a dolgozószobájába, s a páncélszekrényt átölelve megtámasztotta forró homlokát. Percek teltek el, amíg sikerült elővennie a kulcsot, és kinyitnia a páncélszekrény ajtaját. „Csak egy távirat! - lépett be felvillanyozva Bogáné, és sietve nyúlt a villanykapcsoló után. Keresztülfutott a fényben úszó szobán. - Csak én vagyok... - A dolgozószoba küszöbére lépve felsikoltott. Nem a pisztolytól ijedt meg, azt már sokszor látta. Férjének a páncélszekrény oldalához feszített, kemény állkapcsú arca keltett benne félelmet, iszonyatot. Aznap este nem beszélgettek többet, kerülték egymást. Korán bújtak ágyba két külön szobában, s eloltották a villanyt. Reggel, amikor Bogáné a fésűjét keresve benyitott a szalonba, Boga már ott ült a fotelben az ablak előtt. „Ki küldte a táviratot?” - kérdezte, anélkül, hogy fejével az asszony felé fordult volna. „O küldte - mondta tartózkodóan Bogáné. - Nem az ellenséged. Hanem a fiunk.” Boga a kapuig nyúló homoksávot nézte állhatatosan, jól kivehetőek voltak rajta Bogáné papucsának nyomai. „Ne felejtsd el elgereblyézni kint a homokot” - mondta kis idő múlva. „Ma szombat van, nem kell hivatalba menned” - jegyezte meg Bogáné. „Örülsz neki” - mondta sötét, alkonyi tekintettel Boga. Szerencsére sokféle „apakép” van. Megremeg a küszöb. Megremegek a küszöbön. A megkapaszkodás ösztöne. Az elfogadás ösztöne és az elutasításé. 63
