Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Lajta Erika: Relatív embertartalom (3. rész)

ga ezt még nyilvánvalóbbá teszi, kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy még súlyosabb, még gyógyíthatatlanabb a baja, mint egy szimpla agyvérzés: ő bizony már egy öregember.

Öreg, mint csaknem minden sorstársa az Agyi Érbetegségek Rehabilitációs Osztályán.

Az osztály agyvérzésben, agyinfarktusban, agytrombózisban vagy szklerózis multiplexben szenvedő betegeinek zöme hetven-hetvcnötesztendős férfi.

Papa. Bácsi. Tatus. Legalábbis a legtöbb ápolónő, legyen bár ékesebb vagy hamvas, fiatalka, így szólítja apámat is, a többieket is.

Szóval ez az osztály tulajdonképpen geriátriai osztály. Első lépcső az elfekvőhöz.

Már a hangulata is más egy ilyen, csak lassú és szerény javulást ígérő, időskorúakat ápoló részlegnek, mint egy olyan, egy termelőüzem zakatoló tempójában működő kórházi osztálynak, amely arra hivatott, hogy fiatal, életerős emberekből, egy-kettő!, kiszedjék a meghibásodott részt, aztán néhány nap múlva gyógyultan lökjék vissza őket, mint a társadalom számára hasznosítható, mert hasznot hajtó munkaerőket.

Vegyünk egy iskolát és egy kisegítő iskolát, egy olimpiát és egy parao- limpiát! - s máris megértjük, mi a különbség.

Milyen itt az input és az output? Behoznak egy önmaga ellátására képtelen öregembert. S ha minden jól megy, fél év múlva kilép egy még öregebb ember, aki botra támaszkodva el tud sántikálni a vécéig.

Hogy még jobban tudatosuljon bennem a keserű igazság, megismétlem: apám öregember. Öreg, még ha korábban a fiatalos külsejével, életigenlésével be is csapott, meg is tévesztett bennünket.

Mintha apám bűne, jellemhibája lenne az öregség, hirtelen neheztelni kezdek rá. Miért nem vigyázott jobban? Miért adta meg magát az időnek?

Apám veszélytelennek tűnt eddig, leplezte igazi természetét, de immáron kár szépíteni dolgon: apám társadalmi probléma! Ha nem is egy személyben, de fő okozója századunk egyik legsúlyosabb tehertételének: az elöregedésnek.

Nekünk, fiataloknak kell eltartanunk. Nekünk, fiataloknak kell gondoskodnunk róla. Nekünk, fiataloknak kell áldozatot hoznunk miatta.

Apám ebből fakadóan az ellenségem, de legalábbis azzá lehet, ha rám telepszik, és maga alá temet a súlyával.

Félek az apámtól. Félek a betegségétől. Félek az öregségétől. Félek jövendő halálától.

Attól meg egyenesen rettegek, hogy mindezt rám örökíti.

Lift nincs. Hetvenhét lépcsőfok vezet föl második emeleti lakásunkhoz.

A lépcsőfokokat a kórház kérésére számoltuk meg. Pel kellett tüntetniük ugyanis az apám gyógyászati segédeszköz-igényléséhez szükséges papírokon.- El kellene adni a lakásukat - tanácsolja az egyik ápolónő, a jobb indu- latúak közül. - Ahol ilyen veszett sok lépcső van, ki se mozdulhatnak, egész életükre a négy fal közé szorulnak a betegek.

142