Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Egyidejűségek
- a konyhafogasról lerepül az elnyűtt kalap az egyetlen bizonyíték, hogy még a lehetetlennek is lehet valóságalapja hangjuk valamikor gőzölgő mélybe hullt és ilyenkor a párolgó bögre aljáról (nekem elhiheted) felhangzik egy szomorú bőgés vagy inkább egy búgás, amit én fülemben a tantál-szállal meghallok, rendszerint magányos napokon, amikor mind a két gyermekünk messze elkerüli a házat. Csak sáros cipőtökkel tapintottátok ki a gyökereket, s a szélviharban lehullt, olajos fényű faleveleket másnap. Fázott benned az értelem, kevés volt az összetartozás tudatának melege. Csak fiad meg ne sejtse az elidegenedés szörnyű űrhuzatát. A földi törvények, a társadalmi rend (amint a cinikus öreg cipészmester mondta volt az anyánktól- apánktól örökölt, s végül a ravatalhelyükké lett udvarban): Smafiil... Sikerült elmulasztani a vadnyúl-paprikást. Sikerült hosszúnadrágban fehér térdkaláccsal átvészelni az árvizes nyarat. Sikerült állva elaludni a leghuzatosabb gyorsvonatban. Sikerült az értelmező szótár két lapja között felejteni egy megbámult magnólia-levélre hangolt névnapot. Sikerült vesegörcsnek képzelni a diszkoszsérvet. Sikerült halláscsökkenéssel magyarázni hangfogyatkozásodat otthon. Sikerült bizonytalan időre halasztani világkörüli utamat. Sikerült torkomba fojtani a legborzalmasabb múltat. Sikerült eltemetni apánkat is; sikerült egy kiolvashatatlan feliratú sírkövet bámulva mosolyogni; sikerült megérinteni gondolatban a semmi fölött átívelő mohos izmokat. Mennyi minden sikerült ebben az esztendőben, melyből több mint egy hónap még hátra van. A füst a szájban kering, a kormot nem képes elkeverni a nyál. Bizonytalanság, pánik vesz rajtad erőt. Vajon a nyeldeklőd mikor töltődött fel méreggel (vajon már akkor)} Történelmileg is fertőzött volnál - heted- íziglen(!) - nem csupán iparilag}]... A regényes nyugtalanság kora volt. És, persze, a csalódás maszkjáé, „amelyet nem is annyira a veszteség formált, mint inkább a kirekesztettség”. (Virginie Lou) Lódít a hatalom; „örül” (őrül) a nép. S körös-körül a lehetetlen. Fejvesztetten az önpusztítás színe előtt. Nyakszirtünkön a kollektív ösztön terhével. (Hányszor hittük, hogy bealkonyult a szeretetnek.) 56
