Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Géczi János: A középkor rózsája: aszketizmus és naturalizmus (részlet)
badult és Európa nyugati, középső és déli területén megerősödve irányítóvá vált a romanizálódó egyház. A politikai harc még Gergely halála után is hosszú ideig tartott, mígnem kompromisszum született a Kúria és az angol, illetve francia s német korona között. Utoljára V. Henrik és II. Calixtus egyezett meg (wormsi konkordátum, 1122), de ez a lassúság a további vallási-egyházi térnyerést mégsem akadályozta meg. A kolostori és egyházi reformot előkészítő és megvalósító, az óegyházi alapelvekhez visszaforduló cluny-i szerzetesek elérték, hogy a pápaság az egyház és a világ együttes irányítójává vált. A cluny-iek monostorhálózatukat közvetlenül a pápa fennhatósága alá tudták helyezni, így megszabadultak a világi urak s a püspökök felügyeletétől, s a gyakran váltakozó uralkodói érdekek kielégítésétől. Igyekeztek visszatalálni a Benedek regulája szerinti fegyelemhez. A világi élettől való elfordulással együtt a belső, lelki élet vált hangsúlyossá -se szellemiséghez illeszkedett az elkövetett bűnöktől megszabadító zarándoklat. A kegyességhez hozzátartozott a csodákban és extrém eseményekben való föltétien hit, illetve azok tisztelete is. A kegyhelyek fölkeresése, a szentek példáinak követése, a szentségek jegyeinek kutatása, a csodákban való bizakodás, a közösen végzett ájtatosságok összefoglalásának tekinthetjük a tömegeket megmozgató zarándoklatokat. A XI. Században a Belső-Azsiából érkező török nomádok az arab-perzsa térséget elárasztva veszélyt jelentettek Bizánc számára. A vezető török törzs, a szeldzsukok ellen Bizánc, a pápa közvetítésével, nyugati segítséget kért. S amikor a szeldzsukok 1070-ben elfoglalták Palesztinát, s az ókortól szokásos szentföldi zarándoklatokat végzők bántalmazásáról, a szent helyek meg- gyalázásáról érkeztek hírek, a moszlimellenesség tovább nőtt. A spanyolországi mórok ellen a helyi és a dél-francia nemesség, a szicíliai arabok ellen a normannok (1090) sikeresen léptek föl. A minden lehetséges módon támogatott zarándokmozgalom és a lovagiság eszményképeinek ötvöződése jóvoltából a nyugati kereszténység hajlott a hitetlenek elleni összefogásra, s a bizánciak segítségére sietve meghirdették az első keresztes hadjáratot (1069-1099). A buzgó világi lovagok azonban nem értek el nagyobb sikert, mint hogy visszahódították Kis-Ázsia nyugati felét és Szíria tengerpartját, s visszaszolgáltatták a területet Bizáncnak, illetve létrehoztak néhány, a latin egyházhoz tartozó kicsi fejedelemséget. A pápa tekintélye a harcok eredményeként ugyan nőtt, a világiak és a klerikusok vallásos szelleme is megerősödött, de az első s az ezt követő keresztes hadjáratok sikere mégis kétséges. De bizonyosan hozzájárultak annak az aszketizmushoz vonzódó szerzetesi életmódnak az ismertté válásához, ami a monasztikus és pápai reformok továbbvitelét szolgálta. Uj szerzetesrendek alakultak, amelyek a különböző országok monostorai által hálózatot alkottak. Cluny jelentőségét a XII. századra az aszketizmus fokozását elváró, a világiságról inkább lemondó, szintén francia alapítású ciszterciek rendje alaposan meggyöngítette. Az új rend a feudális államrendnek leginkább megfelelő nemesi lovagság részvételére számító keresztes hadjáratok támogatását is vállalta. A X—XII. század vallásos művészete minden ízében Krisztus dicsőítését szolgálja. Miként a kezdetekben dísztelen templom, amelynek főhajója a 47
