Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Balogh Róbert: Zupa, Zupa

Nem gondoltam erre már vagy ötven éve. Akkor csak az asszonyokat sajnáltam. Egy nő mégis gyöngébb, mint a férfi. Pedig már tudom, szívósabbak. Több nő maradt életben, mint férfi. És ahogy a falvakon áthaladva újra és újra egymásba karolva meneteltünk, valahogy elkezdtem örülni. iMagam sem értem, még ma sem, miért vagy mitől. Talán csak így lehetett kibírni. Nem keseredtem meg soha az életben. Rájöttem, csak így élhetek túl mindent. És hiába tántorogtam, hiába iitődött a csomagom a lábamhoz, néhány percre embernek éreztem magam. Csak mert éltem. Tudtam, hogy mindez el fog múlni. Ki kell bírni. Ez is elmúlik egyszer.

Másnaptól hajnalban kongatni kezdtek egy vasdarabot a barakk előtt. Megnéztem, egy síndarabot ütöttek kalapáccsal. Hajnali ötkor ezután mindig mindenkor ugyanígy zajlott. A küblit a naposok kicipelték. Maradt még másfél óránk a munkakezdés előtt. Másfél óra a mínusz 20 vagy 30 fokban, mert fűtés az nem volt a barakkban, a hideg ellen ott volt nekünk a munka, az melegített napközben, nem az a néhány rongy, amit magunkra tekertünk. Másfél óra a reggelire. Másfél óra, hogy gondolkodjunk, hogy magunk legyünk, érezzünk is valamit. Fél hétre már sorokba kellett felfejlődni a barakk

Hősök és áldozatok emlékműve. Tát

15