Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Pelle János: Carmen és népe

őket, az egyes tartományok pedig sorozatosan hoztak ellenük törvényeket és rendeleteket.

1594-ben a tartományok küldötteinek országos gyűlése, a kortez már olyan törvényt fogadott el, melyben a „törvényen kívül állóknak” minősítette cigányokat, akiknek mines mesterségük, kerülik a munkát, és veszélyesek a nép erkölcseire, amennyiben kémek és árulók, boszorkányok és prostituáltak. Továbbá pogány babonáknak hódolnak, eretnekek, jósolnak, és egyházi áldás nélkül, tekintet nélkül rokonsági fokozataikra, vadházasságban élnek egymással. A kortez 1609-ben megállapította róluk, hogy „nem keresztények, nem gyónnak, nem áldoznak, egyáltalán nem böjtölnek. Húst esznek, amikor ez tilos, és nem járnak a misére; életük botrányos, és tele van istenkáromlással”. Ezért a keresztény többség érdekeire való tekintettel tervbe vették a különböző nemű cigányok szétválasztását, és azt, hogy tíz éven aluli gyermekeik árvaházakban helyezik el, ahol megtanítják őket „a keresztény erkölcs alapjaira”. Egyidejűleg az is felvetődött, hogy a cigányokat a formálisan megkeresztelt, de valójában eredeti iszlám vallásukhoz ragaszkodó mórokkal, a moriszkókkal együtt ki kellene űzni Spanyolországból.

Végül azonban, mint ismeretes, nem került sor a cigányok kiűzésére Spanyolországból, annak ellenére, hogy 1610-ben a lázadozó moriszkók utolsó csoportját is elüldözték, Afrikába deporták őket. Ennek az volt az egyik oka, hogy a cigányok, a moriszkókkal ellentétben nem tanúsítottak szervezett ellenállást, és nehezen megközelíthető vidékeken vándorló csoportjaikat a hatóságok jóval kevésbé tudták „kézben tartani”, mint az állandó lakóhelyen, főként a déli városok egyes negyedeiben, elzárkózottan élő moriszkókat. De ha lehet, még fontosabb volt az a tény, hogy míg a mórok, illetve utódaik aktívan tagadták a mindennapi életet átható keresztény vallás tanításait, s emiatt állandó konfliktusban éltek a többséggel, addig a cigányok csak passzívan vonták kétségbe a keresztény erkölcsi törvényeket, s a többség „rejtett rokonszen- vét” élvezték. Szabados erkölcseik, munkakerülésük, „dionüszoszi” életszemléletük nemcsak a parasztokat, de a nemeseket is vonzotta, annak ellenére, hogy az egyház folyamatosan elítélte, bűnbaknak tette meg őket. Vallásuk tanításait soha nem foglalták össze írásban, következésképpen „eretnekség” miatt nem tudták elítélni őket. Egy Salazar de Mendoza nevű jezsuita 1618- ban írt röpiratában azt állította: „Ezek az emberek - t.i. a cigányok - veszélyesebbek a kereszténységre, mint a moriszkók és mint minden múltbeli eretnekség, mert inkább a testet, mint a szellemet környékezik meg. A moriszkók soha nem vonzották a keresztényeket magukhoz, s fertőzték meg őket csalásaikkal és rossz erkölcseikkel; épp ellenkezőleg, az emberek bizalmatlanok voltak irántuk. Viszont a cigányok nagyon sok lustát és vándorló elemet vonzanak magukhoz, akik azért követik őket, hogy kedvükre éljenek. Jellemző, hogy azon férfiak és nők közül, akik köztük élnek, spanyolok vannak, és hasonló jelenség más országokban is előfordul a helybeliekkel”.

A spanyol abszolutizmus végül eltekintett a cigányok kiűzésétől, viszont sorozatosan kísérletet tett az asszimilációjukra. Folyamatosan korlátozták a katolikus templomok és kolostorok menedékjogát, melyekben védelmet kerestek a törvény szigora elől, megpróbálkoztak arra, hogy Amerikába küldjék

46