Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Pelle János: Carmen és népe

tőket: magyarországi evangelizációjuk terén sem tudtak átütő sikert elérni. Érdemes viszont a cigányság és a kereszténység viszonyát abban az országban közelebbről szemügyre venni, ahol a katolikus egyház a századok folyamán, valóságos nagyhatalom volt, de még az inkvizíció sem boldogult a cigányok „átnevelésével”. A spanyolországi cigányok sorsa azért is érdekes a számunkra, mert az Ibériai-félszigeten a kereszténység mellett jelen volt az iszlám és a judaizmus is, és hatást gyakorolt az ott élő népcsoportokra. A spanyol romák a külső hatások dacára megőrizték identitásukat, és a tömérdek üldöztetés ellenére felbecsülhetetlen mértékben járultak hozzá a helyi zenei kultúrához. Körükből származik a leghíresebb cigánylány, a szerelem, és a halál bűvöletében élő Carmen, Mérimée kisregényének és Bizet halhatatlan operájának hősnője is.

Spanyolországba nem Afrikából, hanem a XV. század közepén északról érkeztek a cigányok. A Balkán felől, több hullámban vándoroltak, elődeik előzőleg áthaladtak Görögországon, a szerb és román fejedelemségeken, Magyarországon, Németországon, Svájcon, Itálián és Franciaországon. Párizs előtt 1427-ben, VIII. Károly uralkodása alatt tűntek fel először. Feljegyezték, hogy a hatóságok nem engedték a kapukon belülre a tarka sokadalmat, Saint- Denis-ben szállásolták el őket, ahol a párizsiak megcsodálták mutatványaikat. Megjegyzendő, hogy a cigányasszonyok már ekkor foglalkoztak jóslással, és boszorkányok hírében álltak. Korabeli feljegyzések szerint egy ferences barát kiátkozással fenyegette meg azokat, akik kíváncsiak voltak tenyerükbe írt sorsukra. A tarka, megbízhatatlannak tűnő népség magát „egyiptominak” nevezte: innen ered a francia gitan, az angol gypsy és a spanyol gitano elnevezésük is, mely később vált pejoratívvá. Az Ibériai-félszigeten és Provence-ban a romák kale (fekete) néven is emlegették magukat. Ok a „spanyol cigányok”, akik a cigány szavakat a spanyollal keverik, és beszédükben leegyszerűsített spanyol nyelvtani szerkezeteteket használnak.

A cigányok a XV. század közepén keltek át a Pireneusokon, s széledtek szét a királyságban, ahol eleinte kedvezően fogadták a zarándokok meneteihez csatlakozó, vásárokban fellépő jövevényeket, előkelő nagyurak látták vendégül a vezetőiket. De ez a jó világ csak néhány évtizedik tartott, mert Spanyol- országban nagy horderejű változások következtek be. Amerika felfedezésével egyidejűleg, 1492-ben, Ferdinánd és Izabella csapatai elfoglalták a mohamedán mórok utolsó fellegvárát, Granadát. Ekkor a hatóságok elrendelték, hogy a gazdasági életben fontos szerepet játszó zsidóknak át kell térniük a keresztény hitre, vagy ha erre nem hajlandók, el kell hagyniuk a királyságot. 1499-ben, hét évvel a zsidók kiűzése után és a mórok tömeges keresztény hitre térítésének megkezdésével egyidejűleg a hatóságok már korlátozták a cigányok addig élvezett szabadságát is. A XVI. században V. Károly császár, majd II. Fülöp uralkodása a hatalom és gazdaság csúcsára ért abszolutista spanyol állam az ellenreformáció szellemében hozzálátott a „cigánykérdés” rendezéséhez. A hatóságok minden tartományban megsemmisítették a cigányoknak adott menleveleket, s hoztak törvényeket a cigányok ellen, ostorozták őket vándorló életmódjuk, illetve a nekik tulajdonított lopások miatt. A templomokban a munkakerülés és koldulás miatt „prédikálták ki”

45