Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Lőcsei Péter: "Sanyi zseniálsan tudott mindent"
kívüli szellem. Szerencsére Halasyék az eredetiséget fontosabbnak tartották, mint az úgynevezett tudományos vértezettséget. Sanyi egyébként mindent asszimilálni tudott. Értekezésében nem mások eredményeit akarta leltározni. Sajátos, hallatlan megalapozottsága volt az ő „féltudományosságának”. Ezekből a térképekből, nyelvi játékokból, kronológiákból, amiket te mutattál nekem a magnó bekapcsolása előtt, látszik az ő határtalan érdeklődése és nyitottsága. Például jellemző, hogy semmilyen nyelven nem tudott igazán, de valamennyire minden nyelven tudott. Fantasztikus érzéke volt nyelvekhez, művészetekhez. Olykor egészen meghökkentő dolgokat sejtett meg. Nagyon szerette a zenét; fontos volt neki. És emlékszem, hogy voltak zenei mániái is. Egyszer meséltem neki, hogy mekkora élményem volt Richard Strauss Saloméja. Erre megkérdezte: miket hallgatsz te? Mahler! Az az igazi! Később aztán beláttam, hogy a maga módján igaza van. Mindenki mást kap valakitől. Nézzük a következő könyvet, a Medúzát-. „Somlyó Gyurinak szeretettel Sanyi. 1946. júl. 5. ” Ezt én korábban olvastam már, a levélben is erről szóltam. Biztosan megvolt nekem ’44-ben, csak később dedikálta. A teljesség felé: „Somlyó Gyurinak köszönettel a remek Valéry-ért Sanyi”, Ehhez nem írt sem helyet, sem évszámot. De azért el lehet helyezni az időben. LP: A teljesség felé 1945-ben jelent meg. SGY: Igen, de ennél jobban is behatárolható. Sanyi levélben is megköszönte Valéry-kötetemet. Mindjárt megkeresem. Itt van: „Kedves Gyurkám, köszönöm, hogy gondoltál rám. és megküldted Valéry fordításaidat. ” Ezt Csöngéről írta 1946. február 20-án. (Akkor küldhette dedikált könyvét.) A köszönet után néhány fordítási részletkérdésre tért ki. Mallarmé mellett erősen foglalkoztatta Valéry. Ez a nagyon hosszú levél más miatt is érdekes. Ebben írt a verebes könyv alapötletéről is. Mi is a pontos címe? LP: Három veréb hat szemmel. SGY: Igen, az. Tehát annak a korai változatát, ősváltozatát már akkor fölvetette. Azt magyarázta, hogy készíthetnénk egy olyan antológiát, „verssorválogatást”, amelyikben az elfeledett költők vagy a feledésbe merülő magyar versek, eposzok, drámák legszebb sorait, strófáit adnánk közre. Ki olvassa végig a Zalán futását, a Murányi Vénuszt, a Zrínyiászt, Vályi Nagy Ferencet, meg az ő nagy felfedezettjét, Ungvárnémeti Tóth Lászlót? Pedig mennyi szép sor van bennük. Ezekből válogattunk volna. Ha jól emlékszem rajtam kívül Devecseri Gabit és még néhány barátját akarta bevonni a munkába. [A levélben Bóka Lászlót, Képes Gézát és Vas Istvánt hozta szóba lehetséges munkatársként. LP] Egészen ki volt benne fejtve, hogy a régi magyar költészetet nem ismerik, és hogy mit csináljunk, hogy csupán a szépség lenne a válogatás szempontja. Erre akkor nem került sor. Én rövidesen elmentem Párizsba ösztöndíjjal két évre. De örülök, hogy nem felejtette el a tervet, és ha módosítva is, de megcsinálta a maga antológiáját. Ki is bővítette, nem csupán sorokat, hanem elfelejtett költőket, műveket fedezett fel. LP: A magnó bekapcsolása előtt megkérdeztem már, hogy melyik Weöres- kötetet tartja a legjelentősebbnek. Hadd ismételjem meg újra a kérdést! SGY: Erre nem lehet jó választ adni. Ha mindenképpen választanom kellene, akkor az Egybegyűjtött írások on kívül is legalább kettőt mondanék: A hall47
