Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Lőcsei Péter: "Sanyi zseniálsan tudott mindent"

SGY: Ezt a versét is nagyon szeretem. Egyébként a Babits-emlékkönyvben én lettem volna a legfiatalabb költő. Sajnos nem kerülhettem be a kötetbe. Szonettemet Gellért Oszkártól kaptam vissza azzal a megjegyzéssel, hogy sajnálja, de „az arányszámok miatt” ki kellett maradnom. Végtelenül elkeserítő, sötét időszak volt. Mikori ez a naplóbejegyzésem?

LP: 1943. november 26-ai.

SGY: Mindjárt megnézem Sanyinak azt a hosszú levelét, amelyikről szóltam benne. Nem találom. Elkallódhatott. Az én összeállításomban, amelyik a Holmiban is megjelent, az 1941. októberi után egy 1943. december 27-ei szerepel. Lehetetlen, hogy ilyen hosszú ideig ne írtunk volna egymásnak. A nehéz évek alatt veszíthettem el Sanyi leveleit. De ha már fellapoztam a könyvet, hadd beszéljek erről a karácsony utáni levélről! Nagyon jellemzőnek tartom Sanyira és barátságunk természetére nézve is. Ezt csöngei magányából írta; szokása szerint éjfél után. A közös barátokról szólt, Vas Pistáról, Illés Árpádról. Mint rendesen, ebben a levélben is hosszan írt ritmikai kísérletezéseiről. Mallarmé-fordítását is szóba hozta; bevallotta, egyelőre odáig se jutott, hogy értené a verseit. Mallarmé később sem hagyta nyugodni. A hatvanas években kiadott tőle egy kötetet, de ő is érezte, hogy nem sikerült eléggé.

LP: Az Akadémia Kézirattárában megtaláltam Weöres Sándor Mallarmé- fordításainak gépiratát. Ebbe Fülep Lajos jó néhány helyen belejavított. Az apróságok mellett a vaskosabb melléfogásokat is szóvá tette. Egy alkalommal Weöres Sándor Rákos Sándorral beszélgetett a műfordításokról. Ennek során bevallotta, hogy érzi Mallarmé-átültetésének fogyatékosságait. Meg is magyarázta, hogy miért. Otthon majd utánanézek, és beillesztem ide ezt a bekezdést. [„Mallcmné-fordításomat kudarcnak érzem. Valahogy nem valósult meg benne az, amit akartam, és ami kellett volna. Hét évig dolgoztam rajta, de az eredmény egyáltalán nem kielégítő. Többen, összevetve Mallanné-fordítóisomat az eredetivel (Vajda Endre például és mások) megállapították, hogy ez bizony nem jó. És hát ebben, sajnos igazuk volt. ... Eredmény és pozitívum úgy keletkezett, hogy Mallarmé típusú szonetteket ínam. Azok furcsa módon jobbak s mallarméibbek lettek, mint a fordítások.

A fordításoknál roppantul gátolt a mondatok különös kacskaringózása, amit ha mind kisimítom, elvész a mallarméi karakter, ha pedig megtartom ezeket a különös mondathurkokat, akkor valami egészen idegenszerű szöveg keletkezik. ” In.: Egyedül mindenkivel. Szerkesztette: Domokos Mátyás; Bp. 1993. 252. o. LP]

SGY: Úgy rémlik, nekem is beszélt a Mallarmé-fordítás nehézségéről. Egy levelében, majd utánanézhetsz, hogy melyikben, fel is vetette, hogy készítsük közösen a magyar Mallarmét. [„Örömmel vállalkozom rá, hogy együtt megcsináljuk a teljes magyar Mallarmé-fordítást; de az én francia-tudásom egyelőre még nem birkózhat Mállaiméval.” Weöres Sándor levele Somlyó Györgynek; Csönge, 1944. jan. 25. In: SOMLYÓ György: írjak? Ne újak? Bp. 2005. 39. o. LP] Aztán úgy alakult, hogy külön-külön álltunk neki. Véleményem szerint sem sikerült neki Mallarmé. Furcsa ezt mondani. Nem is szép dolog, mivel én is fordítottam. És úgy gondolom, az enyém jobb. Az övé nem jó. Sanyi nemigen tudott franciául. Mallarmét pedig a franciák többsége sem érti. Meg lehet érteni, de olykor az sem érti, aki nagyon jól tud franciául. Ez azért érdekes, majdnem megmagyarázhatatlan, mert ha valaki alkalmas lehetett volna erre a

44