Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Bakos Ferenc: Szindbád - Olvasó
- Tovább! - kiáltott akkor elégedetlenül a csarnok végéből az egyik tar fejű bonc.- Második utam apámhoz vezetett, vagy legalább is ahhoz az emberhez, akinek a nevét viselem. Egy dombok közé zárt völgy eldugott kis falujában akadtam rá, a nyúlketrecei között. „Ismer maga engem?” - tettem fel neki a kérdést. „De hát mért nem tegezel? - kérdezett vissza, és koszos nadrágjának ágyékára mutatott: - Itt összetegeződtünk mi már jó régen!” Rájöttem, hogy összetéveszt valaki mással, és szó nélkül távoztam.- Azután? Még utána? - hangzottak a felkiáltások a csarnokban.- Harmadik utam anyámhoz vezetett, aki világéletében ásó-kapáló volt, és most sem pihenhetett. „Anyám - kértem őt -, álmomban egy különc, vad szektához kerültem: egy vén a fejemre tette a kezét, és arra biztatott, hogy magával közösüljek. Bocsásson meg nekem! Már csak egyet kérek: mondja meg, ki a nemzőapám?” - „Fiacskám, semmi újat nem mondhatok neked” - szólt, és tovább munkálkodott. Éreztem, hogy szavaimmal mélységesen megbántottam, és kolostorban a helyem.-Meglátjuk! - mondta valaki a bizottságból, ami azonnali borotválást és egy évnyi próbaidőt jelentett. Szinte most is érezte tar koponyájának furcsa bizsergését, amint kilépett a levegőre a kolostor udvarában, és azt az első leckét is mintha csak tegnap kapta volna: A cellákhoz vezető sétaúton kitért a szembejövő magas, csontos fickó htjából, de az megállásra késztette, és máris nekiszegezte a kérdést:- Miért kék az ég? Miért zöld a fű?- Honnan tudhatnám, amikor csak az imént...? A fickó - papírhalmát ügyesen hóna alá szorítva - rásuhintott a vállára a háta mögül előkapott nádpálcával:- Ki kérte, hogy válaszolj?- Nem engem kérdeztél? - pislantott ő hátra meglepetten.- En Buddhát kérdeztem! - mondta amaz, és újra suhintott, hogy csak úgy csípett! - Erre megszólal egy egér, aki elefántnak képzeli magát! Ki más is lehetett volna a suhintgató, mint a cella-szomszédságában lakó Prózás? Ok ketten, „a két irodalmi hülye” írópultos cellákban kaptak elhelyezést. A falu szélső házához érkezett. Tudta, egy hajadon él itt magában - mert az öreganyját, egy töpörödött, néma anyókát, a télen felvitték a hegyre a háznál tehenet tartott, és kolduló útjuk első állomásán rendszerint kaptak tőle egy csupor tejet. Innen, a virágzó mandulafa mellől végiglátott a portán, le egészen a gyümölcsösig, ahol a barackos is éppen kipattant. Miről álmodtál, míg a vadlúdjött és ment, mandulavirág? A hajadon jött át az udvaron, egy öblös mázas csuporral felé tartva - szemlátomást nem érte váratlanul, hogy most egyedül látja. A csuprot is úgy nyújtotta át, mint aki tudja, hogy ő most egy álltó helyében kiissza. Három hosszú kortyot nyelt; érezte, mint duzzasztja férfi-testét hirtelen a jóízű, kellemesen hűvös tej, miközben csukott szemmel a lányra gondolt, aki ott állt előtte.- Már vártalak - mondta a lány, szemét a barátcsuha kicsúcsosodásán 32
