Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Bálint Péter: Végbúcsúmat tiszta szívvel fogadjátok

szőtte a maga körmönfont gondolatait. „Hajdan Montaigne-nél olvastam azt a lakonikus mondást, hogy nagy együgyűség elnyújtani vagy siettetni az emberi létei kellemetlenségeit, ahogy mindenki teszi, ugyanúgy nem szeretnék hosszú öregkort megérni, mint idő előtt megöregedni. Csakhogy nem szabad elfelejteni, azért adta az Isten a gyógyítás tudományát az embernek, hogy általa tompítsa azokat a bizonyos kellemetlenségeket. Merthogy nem feltétlenül csak az öregembert támadják meg a bajok és kellemetlenségek! Esmérünk egészen fiatalokat, akik többet szenvednek két aggastyánnál, és vannak olyan vének, akik hírből sem esmérik a betegséget, csak testük elne- hezedésére és lassúságára panaszkodnak.” Domokos bíró huncutkásan összehunyorította a szemét, s a nadrágszíja felett gömbölyödő pocakjára téve a kezét, megadóan válaszolt: „Elfogadom a kirurgus uram bírálatát, s bevallom gyöngeségemet is, hogy képtelen vagyok ellenállni a disznósülteknek, a főtt kappanoknak, a birkaperkeltnek és kelt tésztáknak, meg is emberesedtem becsületesen, de hát sosem lesz a finomságoknak ilyen jó gazdája, mint amilyen ez a kishordó itten. Csak ne volna oly’ nehéz magam előtt tolni!”, s cseppet sem bánta, hogy az asztalnál ülők pukkadozva kacagtak vele együtt.

Domokos Lajos kimondhatatlan hálát érzett apám jótékony és sikeres tevékenysége miatt, s határozottan fogadta, legyenek bármilyen képességgel megáldva a mesterségét csudával határos módon művelő kirurgus gyermekei (kik bizonyára öröklöttek is valamit apjuktól, és az Isten is rájuk nyomta stem- pelét!), nem hagyja bunyik sorba senyvedni őket, s mindenkoron gondot fordít rá, hogy hathatósan támogassa kollégiumi előmenetelüket és ingyenes férőhelyhez jutásukat. E fogadalmán felül megajándékozta apámat feltétlen bizalmával és barátságával is, ez lehetővé tette, hogy olyasfajta dolgokat és ügyeket is szóba hozzon előtte, melyeket mások nem merészeltek és tehettek volna, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a bíró színe elé sem juthattak volna. De miként lenni szokott, nem apám zaklatta kényes kéréseivel és elmés beadványaival, hanem a bíró fordult hozzá tanácsért, hogy a magisztrátus előtt ne tudják zavarba hozni bizonyos kellemetlen kérdésekkel. Anyám révén, Weszprémi doktorral is rokonságban voltunk, úgyhogy ez a családi kapcsolat is sokat nyomott a latban, amikor a bíró bizalmáról biztosította, és arra kérte, hogy többedmagával együtt, titkos és meghitt tanácsokkal lássa el apám őt és legszűkebb baráti kompániáját. Ez utóbbiak között: kollégiumi professzorok, befolyásos papok és vagyonos kalmárok egyaránt találhatók voltak, és iparkodtak kijátszani az udvar éberségét, hogy a Város és a Kollégium közös vezetését és fiskális ügyeit egybemoshassák, a partikula-rendszer fennmaradását és a kálomista többségű Város érdekeit garantálhassák.

Amikor a tanácsbéli elöljárók a doktorokkal együtt azt gondolták, hogy apámat végleg alkalmazzák a városi ispotályban. Csakhogy a Moirák másként szőtték fonalukat, s korai halálával füstbe ment minden: kivéve az adósságokat. Attól kezdve megváltozott életünk folyása: akár áradás után a folyók, zavarossá-iszamóssá lett, s egyre nagyobb örvényekbe kerültünk.

58