Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Bálint Péter: Végbúcsúmat tiszta szívvel fogadjátok

ni az indulataidat, lehet, hogy legközelebb egyenest a makkosba visznek. Nem áll szándékomban papolni, de adj hálát az Istennek, hogy csak a csontjaid ropogtak, s az agyad nem sérült az ütéstől, úgyhogy eb csont beforr!” Egy régi füveskönyv lapjai közül került elő egy hasznos írás, mely szerint a felcserek már a török időkben is papramorgóval fertőtlenítették és gyógyították a nyílt sebet a vészterhes háborúban. E kettévágott és megbámult árkuson az italba keverendő füvek arányításának receptje is rajta volt, ezért apám újfent előállította e remediumot.

Kiváltképpen farsang és szüret idején támadt baj a felhevült vérű béresekkel és bandában felfogadott napszámosokkal, mert ilyenkor a csűrben vagy valamelyik gazda nádfedeles házában kitáncolván magukat, a szabad ég alá vonultak alkalmi párjokkal, hogy lehűtsék a csapzott fejüket és a szédült leányokét pedig elcsavarják. A kurizáló legények bele sem gondoltak abba, hogy mivel egyik társuk kedvesét, netán jegyesét kívánták meg hirtelen való gerjedelmükben, ökölre is kell menniük érte a táncos mulatság után, ami ritkán végződik valamely törés vagy vágás nélkül. Ennek a gyermekkori emléknek állítottam művet A farsang búcsúzó szavai versemben:

Vége már a nó'szésnek,

Kiknek nem jutott házaspár:

Uton-útfélen elég jár.

Csont azoknak, kik késnek:

Vége már a nőszésnek!

Efféle ünnepi alkalmakkor derült ki, hogy azért a kis bolondságért, melyért majd’ megvész az ember, ahogy a nóta mondja, mekkora árat kell fizetni! Apám jól esmérte a mondás igazságát: homo homini lupus - nem is haragudott másra, mint az ártatlan emberi léteire fertelmes erőszakkal és bölcstelen haragvással támadó kurvafattyúkra, akik egy pillanatban felindulván, végig sem gondolták tettüket, s lelkűkből feltörő állati indulataiknak szabad utat engedve vágták és gyilkolták a másikat.

Ki tudja, miért, apámat előszeretettel keresték föl műhelyében (még a lámpaoltás után: éjjelnek idején is, hogy a titokra fény ne derüljön) az ilyen véres esetekben. Talán városszerte híre ment, hogy szándékosan elhanyagolta a borbélyok bizonyos foglalatosságát: a beretválást, nyírást és kötözést, mintha mások boldogulását is elő kívánta volna segíteni. Meglehet, azért terjesztettek róla mindenfélét, az igazságot szándékosan és ártalmasán elferdítve, mert nehezen viselték, hogy becsvágyának engedve kibővíti kísérleteinek körét, s nem retten vissza a gyógyíthatatlannak mondottak kezelésétől sem. Ilyen esetekben viszont pénzt sem fogadott el a pácienstől vagy rokonaitól. „Már Michelangelo is fürkészte az emberi test titkát, templompincében boncolta a holtakat, megrögzötten kereste a létei centrumát és a halál okát. Hidd el, fiam, nem valami felemelő érzemény a biztos halálba sietőkkel próbát tenni, hátha egy szokatlan operáció, csodás erejét egyszer már bizonyított fű segít a menthetetlen emberen. Cseppet sem megnyugtató, hogy a kezemből kilopja az embert a halál fejedelme. Éppen ezért kell kísérleteznem, még ha némelyek istentelenséggel vádolják is a magamfajta búvárokat.”

55