Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Bálint Péter: Végbúcsúmat tiszta szívvel fogadjátok

Ha nem akadt neki való munka, igyekezett rendet tartani a műhely előtti tornácon várakozók között; kivel-kivel eltrafikált a családjáról, a gyermekek oskolai foglalatosságáról, a gyümölcsfák és szóló' várható terméséről. Másokkal távolságot tartóbbnak bizonyult, de nem pökhendinek, mint mostanság a mesternék, akik kielégítve hírvágyukat a megszerzett vagyonnal, az adófizetők listán való előrejutással, egyre gőgösebbek és törtetőbbek lettek, férjeiket a magisztrátusba való bekerülésre ösztökélték, gyermekeiknek pedig egyre ígéretesebb házasságot iparkodtak megköttetni, ha esetleg a tűzvész vagy a városra törő ellenség meg is tizedelné jószágukat, semmiben se szenvedjenek hiányt az újbóli talpra állásig. A mesternék (bár az egyházi törvények tiltották a túlzott pipiskedést, a va­gyonnal és ranggal való szemérmetlen kérkedést, s az elesettek és betegek gyá- molítására, a gyülekezetek és oskolák segélyezésére szólítottak föl) egyre drágább és divatosabb ruhákat öltöttek, keleti ötvösök készítette ékszerekkel és messziről hozatott illatos vizekkel csinosították magukat, hogy csöcsösebbnek tűnjenek és vonzóbbak legyenek, holott velejéig romlottak voltak, s ezt feltűnő kacérságuk és letörhetetlen hiúságuk bizonyította. Házaikat kézzel szőtt rusztikus és torontáli szőnyegekkel, cseh üvegfúvók által csiszolt poharakkal és ezüstfedeles kancsókkal, bécsi porcelánokkal és fajanszokkal, velencei tükrökkel és csillárokkal zsúfolták tele, s egyre divatosabb lett, akár a nemesi famíliák ősi lakában, a családfő portréjának megörökítése is. Mohóságuk kielégítésében a heti vásárokon áruval megrakott szekereikkel megjelenő görög és zsidó kereskedők jártak az élen, de sokszor azok a bankárok, pénzváltók segédkeztek egy-egy ritka darab megszerzésében, akik a mesterek pénzügyeit és hiteleit bonyolították. Ez a gátlástalan pipeskedés, divatnak hódolás, mások előtti felvágás csak olajat öntött a tűzre, hiszen akik eleddig csöndesen fújtak, maguk­ban irigykedtek a páváskodó mesternékre, a magukat mórikáló lányaikra, egyre hangosabb és vadabb indulattal szólták meg őket az alázatosságot, tapintatot, szerénységet és együttérzést mellőző, istentelen viselkedésükért. A lelkipász­torok pedig félvén a gazdag, befolyásos mesterek haragjától, presbitériumban való áskálódásuktól s attól, hogy elveszítik bőkezű támogatásukat, minek következtében csökkenne járandóságuk, nem igyekeztek kiprédikálni ezt a Krisztusnak aligha tetsző nagyzolást és kurafiságot, szemet hunytak a kivagyi­ság és fennhéjázás megnyilvánulásai felett, Istenre bízva az ítélkezést. „Apád egyik könyvében olvastam azt a keserves kifakadást, hogy semmilyen ellenségesség nem annyira szembeötlő, mint a keresztyéneké. Buzgók vagyunk a gyűlölködésben, kapzsiságban, ármánykodásban, képmutatásban, vagy ahogy Diószegi tiszteletes mondja: a kettős szájjal beszélésben, óh, hogyisne volnánk azok, ha mindenben egyedül a saját hasznunkat lessük. S ha már vit­tük is valamire, nézd csak meg a mesterek és városi elöljárók asszonyait! oly magosán hordjuk az orrunkat, hogy az első útjukba kerülő kőben hasra esünk. Ha pedig nem akarsz idomulni a rangodbéliek szokásaihoz, hamar kinéznek magok közül. Erre mondják a népek: sok lúd disznót győz” - okított anyám. Igaz - miután némiképp borsos áron bérbe vették Csokaji Fényes György uramtól a Péterfia és Csapó utcák sarkán álló emeletes házát -, apám gyorsan haladt felfelé a borbélycéh lajtorjáján, és a módosabb cívisek körében nevét 51

Next

/
Thumbnails
Contents