Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Bálint Péter: Végbúcsúmat tiszta szívvel fogadjátok

tem meg, épp a cívis város szellemi és morális állapotáról eszmét cserélve a mesterrel, hogy a két évszázadnál több ideig is gáttalanul erősödő és gombaként szaporodó-növekvő Város polgárai addig festették az ördögöt a falra, míg az valójában is megjelent. Más szóval, abban a néhány száz, Szent Anna és Varga utcák határolta negyedben letelepített, császári rendelettel skólához és a Várad utcán ispotályhoz jutott katolikusokban (kiknek jelesük a hol főbíróként, hol consulként ténykedő Fay János uram volt), a kálvinista többség olyasfajta veszélyt sejtett, mely megbénította őket. Attól tartottak, ha s ameny- nyiben engednek a részrehajló császári leiratoknak és a katolikusok szűnni nem akaró zsarolásának, sorra veszítik el ősi bástyáikat: a vásártartási jogtól a kollégiumi függetlenségig, az önálló bíráskodástól az elöljárók kinevezéséig, a földbirtokok bérleményétől a serfőzésig.

Apám elmondásából rémlik, hogy attól riadtak meg igazán a cívisek, a katolikusok nyomában egyre erőszakosabban jelennek meg követeléseikkel a régebb óta itten forgolódó görög és zsidó kereskedők, akik szintúgy saját kőházat akartak venni a palánkon belül, hogy részesedjenek a helybelieket megillető kiváltságokból, és növeljék hasznukat. Minekutána, ezen határozott kérelmüket a szenátorok többsége elutasította, ravasz cselhez folyamodtak: hosszú lejáratú hiteleket adtak az elszegényedett cíviseknek, évtizedekre bérbe vették a tönkrement mesterek házait, felújították a leégett portákat, s ennek fejében saját műhelyként, boltként használták a bérleményeket, egészen addig, míg egy rendelettel el nem vették tőlük. Volt is nagy háborgás ezen beavatkozás ellen, még a császárhoz is folyamodványt írtak: mindhiába. A félelem, mint tudjuk: nagyon nagy úr, megmételyezi az ember józan gondolkodását; a félő ember nemhogy bátran nyitna ellenfelei irányába, még inkább befelé fordul, magába begubózik, ahogy tette ezt Debrecen is. Apám és a tekintetes urak jól látták, hogy a régi krisztusi köztársaság morális és hitbéli tekintélye erősen megingott, a cívisek és pórnépek nem hajlandók már olyan szigorú fegyelmezettséggel és akarattal engedelmeskedni Kálvin törvényeinek, ezért a püspökek és pásztorok, a oskolamesterek és preceptorok segítségével még egyszer (s ki tudja nem utoljára-e), húztak egyet a gyeplőn.

Visszatérve korábbi mondandómhoz: a Kollégiumból hazafelé menet, egy fertály órányit, olykor talán többet, mégiscsak sikerült elcsennem a másnapi leckére készülődés idejéből, s a Fűvészkert terebélyes fái alatt bujkálva, szenvedélyesen lestem a földre hullott levelek formáját és ősszel pompásan lángoló színeit, akárha magam is rézmetsző deák volnék. Egész gyűjteményem lett a fák és virágok leveleiből, s apámtól megtudakolván latin nevüket, a könyvembe ragasztott példányuk mellé írtam, hogy idővel bevéssem elmémbe. Minden deáktársamnak volt valamiféle mániája, melynek szívesen hódolt és áldozott, nekem korán a botanika és földrajz vált szenvedélyemmé, s ebbéli iparkodásomat édesapám is gerjesztette. A természet ezerarcú televényének, egyes archaikus elemeinek, mutáns egyedeinek a szépsége, a flóra és fauna bámulatos fenségből áradó kellem és báj, harmonikusság és muzikalitás ragadott magával, s ilyesfajta sorok támadtak keblemben:

47