Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet

beszáll hozzám egy atalantalepke, s ott marad hosszú ideig velem. Amúgy most az a válaszra váró kérdésem, hogy a jobb oldali házak második emeletéről hogyan lehet szembenézni a másik oldal ugyanolyan magasságban elterülő első emeletével. Majd B. veszi észre pikkelyes szárnyú lakótársamat, s engedi ki, a szabadba.

Otthon anyám kertjének besztercei szilvafáját késő ősszel ilyen piros szárnyfoltos, nagy pillangók repesték gyümölcshullás idején körül.

Közben B., aki az 1956-os magyar eseményekkel ismerkedik, fölfedezi, hogy Zbigniew Herbert október 23-án a Batthyány-örökmécsesnél beszédet mondott. Hogyan lehet az, morfondírozik, hiszen az elérhető lengyel kézikönyvek szerint a költő először csak 1958-ban hagyta el Lengyelországot.

Az 1956-os megemlékezés a macskaköves Grand Place-on, az egykori spanyol uralkodók lakóháza, a Maison du Roi előtti pódiumon zajlik. A hideg ellen alaposan felöltözött Mandel Róbert, Mártha István és társa zenél, kivetítő képernyőn ismétlődik meg egymás után az arcuk, s szájuk szögletében ugyanaz a zenészmosoly. Nézőjük sok akad, a magyar kolónia szinte valamennyi tagja, a képviselőktől a tolmácsokig, elegáns ruhában éppúgy, mint zilált Ophélia-hajzattal s piros paszományos, ámbár kopott melegítőbe bújva. Rajtuk kívül turisták, többségük párosban városnéző férfi. Fiatalok is járnak erre, lelkesen tapsolják a magyaros zenét.

A XVII. századi flamand reneszánsz csipkeszerű épületeiben, amelyek a teret fogják közre, zajlik a helyi élet. A pódiummal szemközt álló Hőtel de Vilié ezeregy szobrát piros lézerlámpácska segítségével mutatja be japán vendégeinek egy idegenvezető, a rőfösök céhháza kapuzata feletti kőróka tűri a vakuk villanását, a Le Roi d’Espagne kávéháza zsúfolásig tele, s a tértől a vendégeket elkerítő virágládákra a virágtolvajok ellen dróthálót húztak. A Maison de Cygne, homlokzatán a hattyúval, egyedül csendes: 1831-ben, amikor megkoronázták I. Lipótot, Belgium a függetlenségét is elnyerte. Az első években a szabadgondolkodók, mint Baudelaire s a száműzöttek, mint Kari Marx és Victor Hugo, szállják meg a várost. Ha Victor Hugo élne, a turistaattrakcióvá silányult megemlékezés zsibongó színhelyére a Maison de Roi szomszéd háza, a Le Pigeon emeletéről nézne le. S ha Marx Károly, akkor ő a hattyús címerű épület kocsmájából, a munkásmozgalom szent helyéről, ahol elvtársaival hétről hétre találkozott.

Hazafelé, a metróból kijövet falevelek kavarognak a földalatti folyosón. Falevelek utaznak az emberektől üres mozgólépcsőn lefelé, s majd a levegőbe emelkednek, és némelyek, sikeres landolás után, megindulnak fölfelé, a mozgólépcső fényes, a város lakófelszíne felé emelkedő járólapjaira telepedve.

Tizenöt fok van megint. Otthon fagy, a kertemben is. Itt a járdára vagy a háztetőre leülő havat sem ismerik. A tengeri áramlat miatt a tél meglehetősen őszies: ezért, hogy a parkokban élő kenderpálmák ugyancsak termetesre nőnek. A botanikus kertben az araucária tíz méter magasra ágaskodik, s bizony ezt huzamos idő alatt érhette csak el. Ma meg két olajfával találkoztam: a központi pályaudvarral szemben, egy banki székház tövében éldegélnek. A fehér rózsák pedig bolondos módon habzanak, szinte látni, ahogy sietve bontják bimbóikat, hogy maradjon idejük a déli és kora délutáni fényben

33