Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet

napfürdőzni. A fehér szirmok peremén cérnavékony vonalak: valaki, gondolhatnánk, piros ceruzájával körberajzolta valamennyit, holott csak az éjjeli hideg tette ezt. Látom éjszakánként, amint egy öreg, szürke és nedvesszagú férfi, akit hidegnek neveznek, fel és alá járkál Brüsszel utcáin, megtalál minden rózsát, amely kapkodva virágzik és fehér, s belenyúl a szirmaikba, hogy átrajzolja, belévésse a jövó't, a mainál is hűvösebb holnapot, s a holnapinál is hidegebb holnaputánt.

Azt hittem, hogy Amszterdamban ugyanaz a városi növények helyzete, mint itt. Túl azon, hogy Hollandia mint táj a belgánál élhetőbbnek tűnik, legalábbis annál, ami Belgiumban nem az Ardennek. Nos, a hegyeitől és hegyi folyói- tól megfosztott Belgium szégyentelenül unalmas látvány, nincsenek smaragdzöld mélylegelői, önfeledten pirosló kecskerágóbokrai, de magától kesze- kusza fűszála sem, olyan unalmas. A hollandi táj részletekben gazdag és élményeket bőven kínál; még az ege is sürgőbb-forgóbb mind fellegek, mind a madarak, mind pedig a csapkodó szélmalmok lapátjai kapcsán. A Rijksmuseumban, ahol a holland mesterek képei láthatóak, az összes tájképen mindez ellenőrizhető.

Nem tudom, más múzeumlátogatók hogy vannak ezzel: a kiállítási tér nagyon szép - a falak egyszínűek, s ugyanazzal a színnel van festve a mintázatuk, amely olyan, mint a bíbor kelimen a kármin gránátalmavirág, a művek megvilágítása egyenletes, illő arányban kevertek a képek a szobrokkal, bútorokkal, porcelán- és fémtárgyakkal, nemesfémből készült edényekkel és fegyverekkel, bennem, a látogatás végével, mégis hiányérzet ébred. Belátom, jó, ha a képek melletti táblákon olvasható, miért figyelemre méltó ez vagy az a vonás a műtárgyon, de ugyancsak irritált, hogy a látogatók java csupán azt képes látni, amire a mondatok rámutatnak. Frans Hals részeg férfiúja, Rembrandt kerek szemű, barna festékekben gazdag önarcképei, a nagy delfti mester, Vermeer négy képe az összesen megmaradt tizenkettőből, Jan Davidsz de Heem, Hans Boilongier, Pieter Claesz csendéletei lenyűgöznek. Otthon vagyunk bennük, csak ne bámulnának annyian meg, ha két percnél hosszabb időre megállók egy-egy mű előtt.

A holland ősök élőlényidézésének két formája alakult ki: a lakóterekben és az udvarokban, talán hely híján, de egy-egy növénynek, ha jutott hely a teraszon ülő férfiú mellett, az ablakmélyedésből virágcsokor kandikál elő, a házaspár nőalakja mellett lone, a férfiú körül borostyán burjánzik, pufók éger áll a beginaházak közötti térben, hátul meg, az alakja után azt gondolom, tölgy, mégpedig kocsánytalan. Szinte semmi egyéb. Kertet ugyan itt-ott látok, de csak zöld foltként, ahol gallyak gubanca, színes pöttyök virága nevelkedik. Az élőlényidézés másik formája a csendéleteké. Csupa-csupa olyan festmény, amin olyasmit látni, amely nincs a valóságban. A februárban virító hóvirág és tőzike mellett márciusi, májusi, júliusi és októberi virágzású növények - kizárólag a növények virágjaiból állítják össze ezeket az élethű bukétákat. Amelyeken legyek, dongók, bögölyök, lepkék és pillangók, bogarak, sáskák és szöcskék, tetvek és bolhák, darazsak és áldarazsak, pöszörlegyek és torpedótestű szenderek mászkálnak. Mintha az anatómiai hűség követelményének megfelelő növény- és állathatározóban.

34