Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Szőcs Géza: Limpopo (részlet)

Ám a kiszáradt aranyhalas medence repedező fenekén egy nyitott aktatáska hevert. Az itt következő talált szöveget ebben a táskában találtam. Most közzéteszem, miután gyorsírási kulcsait megfejtettem, és a szövegtöredékeket megszámoztam. Ott, ahol megszakítatlannak véltem a sorrendet, egymásutáni számokkal láttam el a „fejezeteket”, ott pedig, ahol úgy sejtettem, hogy rövidebb-hosszabb részek hiányoznak, ugrottam a számozással. Ha nyelvtani, nyelvhelyességi és helyesírási szempontból „fejlődésre” figyeltem fel, ezt igyekeztem hűen visszaadni. Egy-két ordítóan helytelen kifejezésen vagy szerkezeten változtattam, de általános stilizálásra nem vállalkoztam, tiszteletben tartva a feljegyzések készítőjének szóegybeírási különcségeit, és megőrizve az olyanszerű gyermeteg szóképeket is, mint pl. hogy „szabódva pillantott rám” stb. A nyájas olvasónak azt is előre kell bocsátanom, mintegy figyelmeztetésképpen, hogy a feljegyzések készítője nyilvánvalóan teljesen járatlan a történetmondás modern fortélyaiban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az időrendet, vagyis az egyes fejezetek sorrendjét magam állapítottam meg, a magam feltevései szerint (pl. nyelvtani jellegzetességek fejlődése stb.). Természetesen elképzelhető más sorrend is, és lehet, hogy ennek eldöntését rá kellett volna bíznom az olvasóra, ami nemcsak egyszerűbb lett volna, de jobban meg is felelne a divatoknak. Hiszen tudjuk, hogy a mai olvasó nem folyamatosan olvas, hanem összevissza: „járkál a műben” előre-hátra, hogy belülről és fonákjáról is értse.

Ha nem az elbeszélés lineáris logikáját próbáltam volna helyreállítani, hanem a modern próza elvárásait követni, talán azzal a fejezettel kezdtem volna a történetet, amelyben megérkezik a telepre a struccok repülőoktatója.

De bármely más sorrend elképzelhető, így is, úgy is kiderül minden, ami e töredékekből kiderülhet, és ennél több másként sem derülne ki.

Be kell azt is vallanom, hogy jó ideig halogattam a szöveg elolvasását: amikor ugyanis rájöttem, hogy egy baromfitelepi naplóval van dolgom, amely egy struccfarmon, tehát egy állati gazdaságban született, gyanakodni kezdtem: vajon nem egy orwelliánus história került-e a kezembe? Végül mégiscsak elolvastam, és úgy tűnik: a helyzet még súlyosabb, mert Arisztophanész, Ezópusz és La Fontaine kezemunkáját sem lehet nem felismerni e találtszöveg fölmenői között. Sőt, mintha még a rút kiskacsa története is visszakísértene benne; legutóbb pedig már arról értesülhettünk, hogy a szabadságvágy és repülés ikaroszi ikergondolatát is utolérte az emberiség legszebb legendáinak végzete, a rajzfilmes feldolgozás.

Igen, egy hagyományról, talán egy műfajról lehet itt szó - morfondíroztam, Limpopónak, a strucckisasszonynak és társainak életét, mi több, sorsát követve 118 feljegyzésen keresztül. Száztizennyolc, mert az összesen 151-ből harminchárom (vagy ki tudja, mennyi) hiányzik.

A legtöbb feljegyzés nyilvánvalóan Limpopótól származik. Ezzel együtt, a beleirkálások révén, inkább valamiféle kollektív naplóval van dolgunk, semmint egyvalaki személyes monológjával.

Az egyes (gyakran utólagos) beírások jól elkülöníthetőek a kézjegyek alapján, de nem mindig azonosítható, hogy kitől származnak.

248