Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szőcs Géza: Limpopo (részlet)
minden adventi hangulatkeltésnél meggyőzőbben tudatta velünk, hogy közeledik az ünnep. Ha egy távoli polcon váratlanul megpillantok egy narancsot, ez még ma is megdobbantja a szívem. A piros cukorkákra emlékeztető hónapos retek és az aranyeső a tavasz megérkeztének, a cseresznye a nyárnak volt a hírnöke - mondom: mifelénk a mérsékelt éghajlaton és a népi demokráciában. Mert amióta piacgazdaság van, és mindent összevissza árusítanak az év minden napján, az örök körforgás egész évben várt kis stációi, amelyek kiszámíthatóvá tették a világot, és metafizikai üzenetekkel töltötték fel a sivár mindennapokat, eltűntek az életünkből. így van ez a struccokkal is. Hát hiszen ugyanbiza ki az, van-e közöttünk, akinek a strucc nem Afrikát jelenti, van-e közöttünk ilyen ember? Könyvben, filmben, rajzon, állatkertben, bárhogyan. Úgy igen. No de legelőinken szaladgálva, itt a város határában? Úgyhogy haragos szívvel gondoltam a hazai strucctenyésztőkre, és fejembe vettem, hogy kiszabadítom bolygónk legnagyobb madarait ízléstelen - mert tájidegen, stílustalan, környezetidegen - helyzetükből. Vonattal utaztam F. településre, miután beszereztem egy franciakulcsot és egy drótvágó ollót. Az újságokból tudtam, hogy ennek a határ menti városkának a szomszédságában ütötték föl tanyájukat a strucctenyésztők, bízva a bécsi, budapesti, belgrádi és bukaresti piacokban, a zsírmentes, egészséges strucchús iránti növekvő, de legalábbis állandó keresletben.- A strucctelepre - mondtam a taxisnak, aki egy rendszerváltás előtti fekete Pobedában szunyókált az állomás előtt a déli verőn. - Dehiszen — válaszolta - dehiszen... Félbehagyta a mondatot. Rámnézett, rendszerváltás előtti mosolyával. Az úr honnan érkezett, ha szabad kérdeznem. Megmondtam, hogy ki vagyok. Ahá, áhá, igen... Persze hogy... a régi sóbánya mellett... tíz percre sincs, és ha parancsolja, máris ott vagyunk. És máris ott voltunk s én bekopogtam a kapusfülke ajtaján. A fülke a nagykaput őrizte, mely fölött félkörívben egy kék táblára nagy betűkkel és jellegzetes vidéki szellemeskedéssel azt a feliratot festették fel, hogy Zum Strucc. Alája pedig kisebb méretben: Óriásbaromfi telep Közel s távol egy lélek sem volt látható, úgy értem: egyetlen kétlábú lény sem. Az udvart gaz verte fel, egy pádon sakktábla korhadozott, és a díszhalak számára készült medencében víz sem volt, nemhogy hal. Távolabb egy macska vágott keresztül, egy közönséges, csíkos, kendermagos cirmos. A ketrecek láthatóan üresek voltak. Az irodák is, csak az egyikben hagytak ott egy háromlábú díványt. A fáskamra is, amelyben Marx Károly A tőke című művének borítójával pótolták az üveget ott, ahol az betört, a polcon pedig egy üres palack kézzel írott címkéje azt hirdette, hogy Szamosvíz. 247
