Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Ablonczy László:Ámulat és bénulat
rázserővel működik, olyanképpen Weöres darabja korcs paródiaként, ám su- gallatosan megnyitja előttünk a végítéletes időt. Ez a jövendó'látási képesség költői s egyben dramaturgiai hatalom, amely a „Végítélet korcs paródiájá”-t élesen megmutatja. A drámaköltőben a kritikus helyzet és az idő felnagyulva, Hamvas Béla álláspontját igazolja: „Modern ember annyi, mint ellentétek feszültsége: drámai helyzet. Történeti erők összeütközésében áll. És a legtöbb, amit erről az emberről el lehet mondani, nem az, hogy minő elemeket hord magában, hanem hogy ezek az elemek milyen drámai szituációt teremtenek.” (.Krízis és katarzis) A drámai helyzetek pedig kápráztató forgatagban következnek egymás után. Weöres történelmi panoptikumának ideje, történelmi forduló, a török budai futamodásának esztendeje: 1686. VII. Hamlet, hogy Claudiust bűnével szembesítse, a színjátszókat kéri, adnának elő egy alkalmi darabot, amely segítheti a bizonyossághoz. Shakespeare tragédiájának menetébe illeszti az udvari előadást, az egérfogót, amely megszakad, mert a feldúlt király kirohan a teremből. Világos és egyértelmű jelenet Hamlet sorsának, gondolkodásának, bosszúvállalásának drámai folyamatában. Weöres drámai-színházi világában minden kétségesebb. Szereplőit elemezve gyakran említik: mindőjük más lelket visel a ruha mögött. Dzserdzsis aga a magyarért, a német ellen a török seregbe szerződött, Ibrahim pedig kaftánt hord, noha zsidó. Úgy indul a játék, hogy Ambrus, a református prédikátor Medzsnun udvarló szerepében egy török pásztori játékot próbál Márton deákkal, aki „keleti cifra női ruhában” párnákon heverve kelleti magát. Weöres tehát már az első jelenetben lazítja, s bizonytalanítja a hagyományos rendet, hiszen a néző már az előadás kezdésében sem merülhet el. Úgyis kohóidként játszik a költő, hogy a színjáték ősi rendjére emlékeztet, hiszen Shakespeare darabjaiban a férfiak játszották a női szerepeket, Márton tehát ezért páváskodhat hitelesen Lédaként. Weöres figuráinak bizonytalan volta mellett darabjával, a játékkal is játszik. Hogy török komédiát próbálnak a császári Sárváron, miközben a németek a török uralta Buda várát ostromolják. Kápráztató érvelés, micsoda színházi abszurd a történelemben és a politikában, ahogyan Weöres Ambrussal érvel, miért is idilli az ő ambíciója. Reformátusként a többségi katolikus vidéken térítenie tilos, s minthogy viszá- lyos idők dúlnak, tanácsos oly színi komédiával foglalatoskodni „amellyben nincs se Kálvin, se Pápa.” Darabjának sorsát ilyenképp is jelenidejűvé avatja Weöres, hiszen maga a játék a játékban is bizonytalan, hiszen szereplői nem előadással szolgálnak a közönségnek, csak próbálnak - háborús időben. Mindenki próbálkozik; a nagyvezírek és az élni akaró alemberek; németek, törökök, magyarok. De Ambrus a pásztori idillel is a zavarja a hétköznapokat, magára pedig veszedelmet von. Aztán Pécsett, az V. jelenésben, immár Ibrahim kádi házában újra színjátékot jeleneteznek. Ambrusnak, most mint Amarillisznek, a szicíliai versengésben két leány között kéne választani. De a próba félbeszakad, mert 228
