Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Ablonczy László:Ámulat és bénulat

gondja gyötri, de a közösség felett mégis varázslatos szerszámokkal akar mindenható lenni. Ludas Matyi rokona ez a Péter, csakhogy itt háromszori adakozás semmisíti meg a Bírót, s végül a nép botozza meg zsarnokát. Csalóka Pétert pedig választott bíróként ünnepük, dalolva is örömüket: „Régi bíró, rossz kísértet, jobb, ha tőlünk messze mész!” Lidércűző játék és nyílt példabeszéd 1950-ben. És a kacajos vég a veszedelemben fogant farsangos reményt hirdeti. Weöres Sándor kulisszái között Színpad és Nézőtér így válik azonossá vágybéli önmagával.

IV.

Weöres Arlequin című verse 1950-ből datált, darabja az Átváltozásoknak. Különös szerepben a költő mint éjszakai szerenádos: „némán dalolok s vezek- lem, hogy élek”. Szonettciklusában Arlequinjét A kilyukadt világ követi, mely tíz évvel későbbi, 1960-ból való. „Világunk mint sutba vetett kulissza, /tekints rá, itt is ott is átlyukad”. A költő döglöttnek, feslettnek látja ezt a színházat, s a „rémdráma”, amit „néhány részeg dühödt komédiás” játszik, általános unalomba süpped. A „Végítélet korcs paródiája” - összegzi Weöres külső szemlélőként. Drámai helyzetjelentés, orfeuszi mélységgel, Arlequin attitűdjében. Hamvas Béla pedig ekként látja: „Csak akkor kezdődik az élet, ha az ember nem tudja, mi lesz. A létezés nem hat megnyugtatóan. Ezért Isten megalkotta trónusát, de eszeágában sincs beleülni. Ezért Arlequin az egész világkomédián vigyorog.” Igen ám, de Arlequin józan látását a farsangi mámorban álarc fedi, és a „dermedt mosolytalanság” mélyén melankólia lappang. Amely a félelemnélküliségben felszabadultságot gerjeszt. Hamvas paradoxon-gondolatmenetét követve az arlequini bölcsesség a jelentéktelenre, a semmi állapotára alapozottan vidám, gyermeki és lelki szegény, a derű teremtő erejéből merítkezik.

Egy jó előadás sugallata a néző gyermeki voltát hívja elő. Weöres is a maga emlékeit asszociálja, mert: „Egy lakatlan istálló volt a színház / gyermekkoromban a kis faluban. / Ott éltem át először, milyen heves láz / ha kulisszák között jelenés suhan.” íróként pedig Weöres Sándor egyszerre ül a zsöllyében, és állingál a színpadi portál mellett; nézőként és ügyelőként is szemléli az összehuttyant világszínházat. Úgy indítja A kilyukadt világ című versét, hogy az univerzális omlottságra utal: „az Áldás tengerét fövény elissza”. Jelentéses a versben, hogy a kisbetűs ortográfiában négy szót nagy betűvel tüntet ki: „Külön árkaink”, az „Áldás tengere”, „Világunk” és a „Végitélet”. Egyetemes létezésstációnkat idézik: jelenre vonatkozik az árkokkal, melyek képe vissza is mutat: kiszakítottak a mítoszi időből, s egyben a most („Világunk”) hangolt- ságában is láttatja a holnapra is utaló végzetest: „a Végitélet korcs paródiája”. A történelem előtti és a történelem utáni (végítélet) perspektívájában a köztes állapot a váltó idő, amelyben a költő a drámát érzékeli, és mulattató kicsinységnek látja. Hogy ami a vászonrongyok között bonyolódik, az „korcs paródia”, így hát a szemlélőnek és egyben elszenvedőnek oka van a derűre is.

226