Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Sava Babić: A nagy kezdet

így lehetővé teszem magamnak az elsődleges élmény kalandját: ugyanakkor olvasó is vagyok (naiv, nem tudom, mi történik a következő oldalakon) és fordító, akinek le kell győzni a szöveget és lefordítani. Én már régóta ismerem Hamvast és minden művét, ezer és ezer oldalt lefordítottam belőle, nem vagyok az őserdőben, ismert ember, ismerős, szinte barát társaságában forgók. Van meglepetés, de a megelégedettség nagyobb, az élvezet elementáris és elsődleges, nem torzítja fáradság: mindent tudok, csak le kell fordítanom. Szinte semmit nem tudok, és le kell fordítanom.

Mégis, valahol a végéhez közeledve, nem tudtam ellenállni: mint minden kíváncsi olvasó, el kellett olvasnom az utolsó fejezeteket, hogy lássam, a szerző hogyan fogja megoldani a regényt, beállítani a befejezést. Ugyanakkor ez a fordító szükséglete is volt: a fordítást vezetni az ösvényen, az ösvény pedig any- nyiban ismert, amennyire biztos a vége, befejezése, az utolsó fejezet és a poén.

11.

Mikor volt Hamvas kezdő?

Amikor annak idején megkérdeztem Dúl Antalt, Hamvas műveinek sajtó alá rendezőjét, mikor kerülnek sorra a korai korszak kéziratai, amelyek még soha nem jelentek meg, azt a választ kaptam, hogy ezek kezdetleges munkák, és nem kell sietni (magyarul: zsengék). Természetesen elsősorban az Ordöngösök (1928-29) című regényre gondoltam és a Nehéz nem írni szatírát (1929-31) című gyűjteményre.

Nem tudom, mennyire van tudatában Dúl annak a komplexusnak, ami a hozzáállásába befurakodott. Ugyanis Hamvas Béla második felesége, özvegy Kemény Katalin, aki sok érdemet szerzett a meglévő kéziratokért való gondoskodás terén, mindig hangsúlyozta, milyen fontos volt találkozásuk 1937- ben. Ez a túlhangsúlyozás eredményezte azt a benyomást, hogy az igazi Hamvas az 1937 utáni. Ez a találkozás valóban hasznos: mi lett volna Kemény Katalinnal nélküle, nehéz elképzelni. Hamvas előtte is Hamvas volt, akárcsak

208