Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Weiner Sennyei Tibor: Orfeusz

figura, amely nem történeti, könnyen tűnik költöttnek, ugyanakkor mi más a történet, mint hol jobban, hol rosszabbul előadott költemény, s legtöbbször pont azoknak a történeteknek van „sikere”, amelyek a történetiség rovására inkább „költött” dolgokat tartalmaznak, míg a szigorúan adatközlő történeti szemlélet - minél nagyobb távlatot kap, annál semmitmondóbb, annál inkább eltávolít, s nem megértet, nem segít beleérezni, s végképp nem beavat a múltba, hogy megértsük jelenünk, s kiteljesedjünk a jövőben.

Az Orfeusz-mítoszra csak később szeretnék kitérni, ám már itt van egy másik, görög mítosz, mely idekívánkozik, s különös párhuzamaival összeolvasásra késztet. Ez a mítosz a másik régi és híres görög költő, Árion történetét mondja el. Mely szerint Árion Szicíliába ment dalversenyre, melyet megnyert, s nagy kincsekkel megrakodva indult vissza otthonába. Am a hajón a legénység, a társai, megirigyelték nyert kincseit, s bele akarták hajítani a tengerbe. Árion arra kérte őket, hogy ha már meg kell halnia, hadd tegye ezt költőhöz méltó módon, hadd álljon ki a hajó orrára, feldíszítve (elfeledve), hárfájával kezében, utolsó énekét elénekelve, s utána belelökhetik a tengerbe. A hajósok engedtek neki. Árion kiállt a hajó orrába, legdíszesebb öltözékében,

196