Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet

valamennyit egyszerre látja éspedig teljes mélységében.™' Egy helyen Bergyajevet is idézi, aki szerint a krízis megértése nem más, mint a történelem megértése. A krízisre eszmélés ennek megfelelően eszkatologikus pillanat, a történelem megnyilatkozása. A válság - amint azt a Krízis és katarzisból is láttuk - határ- helyzet, s mint ilyen, az emberi létezés eredendő jellegére hívja fel a figyelmet. A válság a metafizikai szférák objektiválódása, ezért „az egész kríziskérdés metafizika” - szögezi le Hamvas46.

Hamvas szövegét a továbbiakban azért elemezzük, mert a válságirodalom rendszerezésében eddig méltatlanul elhanyagolt cölöpöket vert le. A világválságaik a krízisirodalmat kategorizáló részei egyértelműen egy krizeológiai tudományterület módszertanát vetik meg.

Hamvas szerint a válságtudat kétféle lehet: (1.) egyrészt lehet pozitív elégedetlenség a fennálló bomló viszonyokkal, s ekkor a lázadást valósítja meg; (2.) másrészt lehet negatívan regulázó, azaz utópikus. Előbbi lélekállapotot a filozófusok, szellemtudományokat művelők írásaiban, utóbbit pedig főképp a politikai, gazdasági, társadalmi művekben azonosítja. A jövőbe utaló és a megoldó irodalmak Hamvasnak az utópiát, az örök eretnekség (Molnár Tamás) újabb formáját juttatták eszébe. Az ilyen szövegek maguk is a válság jelei - írja -, amennyiben a krízis részletproblémáira reflektálnak, és ezzel a szűklátókörűséggel igyekeznek valamit megoldani, amit nem látnak át. De ez az utópikusság épp azért több az egyszerű „idegesítő ostobaságnál”, mert az időt nem érti meg: „A jövő legfőbb tulajdonsága, hogy kifürkészhetetlen. Ami a fontos, az nem a számítás, hanem a magatartás: a tiszta fő, az éles szem, a könyörtelen kritika, vagyis: az igazságszenvedély.

Hamvas a modern válságirodalmat 1918 utántól keltezi, s mint írtuk, 1937 végéig gyűjtötte össze a bibliográfia anyagát. Az ezt megelőző ilyen tárgyú műveket a profetikus irodalom körébe utalja, s köztük kiemelt helyet ad például Nietzschének, Kierkegaard és Mereskovszkij műveinek, Spengler Untergangjínzk és Unamunónak A tragikus életérzésért. Hamvas A Nyugat alkonyát egyúttal a „modern” válságirodalomba való átvezetésként is értékeli. (Megint egy határhelyzet...) 1918 és 1929 közé teszi a klasszikus művek megírásának korát, majd ezt követi a válságirodalom szekularizálódása, a tömegszerűen megjelenő válságirodalom kora, amely maga is a válság jele, hisztérikus és a részletek kis részleteit boncolgató írásaival.48 Mindez nem jelenti azt, hogy a válságirodalom periodizációjakor ne engedné meg, hogy a krizeológia későbbi szakaszaiban ne szülessenek jelentős munkák. Amiket ő nagyra tartott, azok közül is sok ekkor alkottatott meg.

Azt csak sajnálhatjuk, hogy az 1938M5 közötti irodalom listája nem készült el.

Hamvas egyébként Péguy, Spengler, Mereskovszkij, Bergyajev, Huizinga, Evola, Guénon, Keyserling, Valéry, Przywara és Ortega munkáit tartotta a legszintetizálóbb, az emberi válságszituációt legmélyebben megragadó és egyúttal tiszta stílusban megírt kortárs műveknek.

131