Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Darabos Pál: Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza

Népkönyvtár vezetőjének. O tehát akkor vált könyvtárossá, amikor Hamvas könyvtári pályafutása már hanyatlani kezdett, és hányattatások után eljutott a végső eltávolításig.

Féja Gézának egy új és majdnem előzmények nélküli könyvtárat kellett kialakítania és működtetnie Békéscsabán. Féja Gézának magának sem volt könyvtárosi múltja, és az előzmény a városban közel két évtizedig működött országos hírű Auróra kulturális és művészeti kör könyvtára volt, amit megtettek az új városi könyvtár alapjának. Az Auróra azért volt országos hírű, mert a működtető polgári értelmiség nyitott volt a nemzeti és a világkultúrára is, rendezvényei országos érdeknek voltak. így például, többek között Bartók Bélát is többször meghívták zenei rendezvényeikre. A kör könyvtára azonban kicsiny volt, csak pár ezer kötetből állt, hiszen a körtagok maguk is beszerezték maguknak a legfontosabb könyveket, és ezt a kis gyűjteményt kellett „népkönyvtárrá” fejleszteni, hogy a város egész, akkor közel 50 ezres lélekszámú lakossága számára nyújtson olvasási lehetőséget. A „fejlesztési” források meglehetősen szegényesek voltak, az infláció lezárása és a forint bevezetése után (1946) leginkább a néhány filléres beiratkozási díjból eredtek, amelyeket összegyűjtve Féja a város könyvesboltjaiban, azután a „Sötét Ödön”, alias Szabó úr birtokolta egyetlen antikváriumból és a város piacnapokon, szerdán és szombaton működő „ócskapiac”-án szerzett be. Magas és vékony, garabonciásszerű alakja rendszeresen feltűnt ezeken a helyeken, és már messziről észrevehetően jelezte jelenlétét, hangja mellett, amely szintén jellegzetessé tette tulajdonosát, és amelyben Mikszáth, Krúdy, Ady és Tersánszky Józsi Jenő kakukmarcis évődő és mindenkivel azonnal szót értő melódiája vegyült a harmincas években falujáró és a falu érdekeiért hátrálás nélkül perbe szálló prédikátor szónokló ércességével. Senki sem vonhatta ki magát hatása alól, és a város lakosságának nem olvasó része is megismerte, és hívévé vált az ott töltött tizenegy év során, 1956 októberének végéig, amikor azután ugyancsak drámai események során ismét visszatért, és immár végleg Budapestre.

A városi könyvtár másik és „legbővebb” forrását a megye gazdátlanná vált kastélyainak megmaradt könyvanyaga nyújtotta. Féja, akárcsak a harmincas években, most is körbejárta a megye községeinek kastélyait, kúriáit, és amit még lehetett, megmentett elárvult könyveikből, amit még nem hordtak szét és nem tüzeltek el a környékbeliek. A megmaradt könyveket bevitette a községházakba, onnan pedig Békéscsabára, a könyvtárba. Talán tízezernél is több kötetet sikerült megmentenie és felállítania az akkor még nem Munká- csyról elnevezett Városi Múzeum két termében és egy elrekesztett folyosórészen berendezett könyvtárban. A bemenekített könyvtárak anyaga nagyon vegyes volt, fontos megyetörténeti nyomtatott és kéziratos forrásművek mellett történelmi, földrajzi, művészeti, szociológiai, természettudományos, filozófiai és vallásos művek, valamint számos szépirodalmi munka is. Emlékszem, hogy gyűjtőmunkájának tapasztalatai alapján Féja írt akkoriban egy terjedelmes tanulmányt a főúri és nemesi könyvtárak alakulásáról a XVIII., a XIX. és végül a XX. század első felében, és arra következtetésre jutott, hogy ezek a könyvtárak fokozatosan hanyatlottak a XIX. századi reformkor után, és a XX. század első felében, bennük az utóbbi időkben már, Hamvas Béla

87