Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Darabos Pál: Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza
2 DARABOS PAL Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza Neveik sorrendjét akár fel is cserélhetném, ha most nem Hamvas Béla okán kellene róluk beszélnem, mert Féja Gézát tizenhárom évvel korábban ismertem meg a sors különös rendelése folytán Hamvas Bélánál. Hogy ők ketten mikor ismerkedtek meg egymással, azt egyáltalán nem tudom, mert életük során ezt soha nem kérdeztem egyikőjüktől sem, mert kapcsolatom akkor velük nem történeti volt, hanem atyai-baráti. Ismeretségükkel kapcsolatban azonban több feltételezés is megkockáztatható, mert életük fonala számos ponton érintkezhetett, és ezek alkalmával ismeretségbe kerülhettek. Sorsukban sok eltérő vonás mellett számos hasonló, sőt azonos is előfordult, úgyhogy már igen fiatalon, akár egyetemi éveik során is találkozhattak a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán. Mindketten a Felvidékről származtak; Hamvas Bélát és családját 1919-ben Pozsonyból kiutasították, mivel az édesapa, Hamvas József líceumi tanár a csehek bevonulása után nem akarta letenni az állami hűségesküt, ahogyan ezt Hamvas-monográfiámban részletesen megírtam. Féja Géza pedig az érettségi letétele után, mivel a pesti egyetemen akart tovább tanulni, egyedül menekült át 1919-ben az Ipoly folyón Léva városából, ahol özvegy édesanyja és fivére társaságában élt. Mindketten itt, Budapesten kezdték egyetemi tanulmányaikat, és amire csak az utóbbi években figyeltem fel, mindketten a magyar-német szakot végezték el. Ezért egészen bizonyos, hogy már itt megismerkedtek egymással, bár erről egyikük sem nyilatkozott, sem szóban, sem írásban, már csak azért sem, mert efelől senki sem kérdezte meg őket. Ekkori találkozásuk annál is valószínűbb, mivel bizonyos időre mindketten az egyetemi ifjúságra akkor nagyon nagy hatást gyakorolt Szabó Dezső vonzáskörébe kerültek. Hallgatták az egyetemen Szabó Dezső 1919 őszétől kezdődött előadásait. Féja Géza hosszabb időre kötelezte el magát Szabó mellett, Hamvas rövidebb időre, de rajta is mély nyomott hagyott ez a kapcsolat, olyannyira, hogy a húszas évekbeli publicisztikai munkássága során írt tanulmányai után még a huszadik század ötvenes éveiben is megemlékezett erről a Szarepta c. műve esszéi között. Már a húszas években arról írt, hogy milyen csalódás érte az egyetemi fiatalokat Szabó Dezső tanításait hallgatva és műveit összevetve Szabó tényleges személyiségével: Magyarországon az 1918-as összeomlás után új szellemi programra volt szükség, írja Hamvas, és ezt akkor Szabó Dezső fogalmazta meg Az elsodort faluban. De, mondja, ennek a programnak is meg kellett buknia, mert Szabó Dezső az általa megteremteni kívánt magyar „kollektív típus”-ban a maga képére formált Adyt rajzolta meg, márpedig Szabó nem volt kollektív típusú ember, hanem végletesen individualista. Ezért megbukott mind Szabó Dezső, mind pedig az Ady utáni nemzedék is, a második nemzedék, amelyet Hamvas az „alapítók nemzedéké”-nek nevezett, 84
