Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Szabados Györggyel Molnár Csaba beszélget: Ráérő idő

azt szerkezetileg zárt rendszernek tekintjük. Ha nem így lenne, ha nem lenne zárt rendszer, akkor minden parttalanul működne, nem létezne például olyan, hogy asztal, nem lenne megtestesülés. A forma mint a tárgyiasulás egyik feltétele és tünete, zárt rendszerek láthatatlan törvényei sorozatának köszönhetően jön létre. A formába foglalt dolog, önmagát mint minőséget hordozza, s ez információ. És nem más, mint a szeretet, mint egyetemes, minősített energia, az, ami végül is megtölti a formák, az információk sokaságát — egységet tartva fenn és teremtve.

Ha komolyan gondolkoznánk ma a világról (merthogy általános a komolytalanság), akkor az erkölcsöt - amely mindennek az alapja kellene, hogy legyen az emberek életében is, de ma nevetségesnek tudatosított fogalom - újra az egyik legnagyobb tiszteletben tartott fogalommá állítanánk vissza. Mostanában egyre gyakrabban kapom magamat azon, hogy társaságokban, különféle helyzetekben belekeveredek bizonyos beszélyekbe. Valószínűleg azért, mert magam is a kor pulzusán tartom a kezem, és érzem, gyanítom mi okozza a mai tartós szemléleti nihilt. Az ember óhatatlanul be akarja tölteni ezt a vákuumot. (A Szabados György - Váczi Tamás szerzőpáros 1986-ban elkészült Tér és vákuum kötete csak 1991-ben a JAK-füzetek 49. számaként jelenhetett meg A zene kettős természetű fénye címmel - a szerk.) Ennél a pontnál szoktak feltenni olyan ismétlődő, együgyű kérdéseket, mint például: „Erkölcstelen vagyok, ha megcsalom a feleségemet?” A válaszom erre az, hogy ha a gravitáció nem működik, akkor a gravitáció erkölcstelen. Mert annak az a dolga. A világon minden, de minden ezen az alapon ítélhető meg. Csak ezen az alapon ítélhető meg.

Tehát egy örömlányt nem lehet elítélni erkölcstelen magatartás miatt. Legfeljebb azokat, akik erre kényszerítik, vagy fenntartják az állapotát.

Nem véletlen, hogy Fellininek az örömlány mindig is szakrális lény volt. Minden nagy művészetben egy igazán emelkedett alkotó ezt a jelenséget egészen más oldalról pillantja meg, mint a hétköznapi módon gondolkodó ember. Az ókori kultúrákban ez egy kitüntetett és tisztelettel övezett intézmény, a hetéraság nem egyszerűen csak potencialevezető rafinéria volt.

Hogy mennyire nemcsak erről volt szó, elég ha Pietro Aretino A hetérák tudománya című méltán elhíresült művére gondolunk. E téren egészen csodálatos ívet festett fel az egyetemes kultúra vásznára az emberiség a véres, nyers, erőszakos, önkívületi bacchanáliáktól, a szuprémumig eljuttatott és a végtelenül kifinomult tudatosság kontrollja alatt tartott gésa-intézményekig.

Ha most filozófice „absztraháljuk” a dolgot, akkor feltehetjük a kérdést, hogy van-e minőségi különbség a tudatlanság és a tudás között. Ha az ember kellő időt és tisztességes gondolkodást mozgósít ebben a kérdésben, akkor belátja, hogy nincs.

Azért nincs, mert ezek különböző utak, különböző állapotok. Akkor van csak különbség, ha valamelyik a kettő közül erkölcstelen. Mert miért van az,

55