Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Szabados Györggyel Molnár Csaba beszélget: Ráérő idő

hogy tudatlan emberek magasabb rendű lények tudnak lenni adott szituációkban, míg tudással rendelkező emberek elképesztő manipulativ erkölcstelenségbe tudnak keveredni?

Eszembe jut például Lisieux-i Szent Teréz, aki semmi mást nem akart, mint közel kerülni Istenhez. O semmit sem akart tudni, csak ehhez a feladathoz, híváshoz, magasztossághoz méltón élni, ebben lenni. Úgy lett apáca, hogy audienciát kért XIII. Leó pápától, mivel Delatroette püspök, a karmeliták felettese határozottan megtiltotta neki a rendbe való belépést. Olyan elképesztő erejű volt benne a kettéválatlan, isteni egyhez való tartozás, amelyben minden ellentét feloldódik, ahol minden eltűnik, ami lényegtelen, és amely számára az egyetlen tiszta és boldogító valóság volt - hogy megkapta a pápai segítséget.

És van egy nagyon nagy tudású ember, aki - úgy tudom - maga lőtt főbe embereket. Vagy lövette, mindegy. Úgy hívják: Lukács György.

Hát nekem most ez jutott eszembe. Ezzel illusztrálni lehet azt, hogy a nem tudás és a tudás hol válnak el vagy hol, milyen ponton érnek össze. Ez kifejezetten és egyes-egyedül erkölcsi kérdés. A gondolkodás szintjei nem mennyiségi szintek. Sőt. A nem tudás olyan magasztos tud lenni, amely messze fölülmúlja a tudás magasztosságát. Nem hiába, hogy a cselekvéssel szemben a nemcselekvést tekinti magasabb rendűnek a keleti bölcselet. Hiszen e tanítást követve nem sértem, nem sértjük a teremtett világot, amelyben — szenvedéstörténete ellenére - egyetemes, szakrális erkölcs uralkodik.

Én keresztény vagyok, de végtelenül tisztelek minden olyan gondolkodást és bölcseletet, amely közel akar kerülni a teremtés titkához és nagyszerűségéhez. Ha a keleti bölcselet csak szekta színvonalú volna, nem érdekelne, mert a szekták is csak a hegemonizmus jegyében, a kisajátításban égnek. Am minden nagy bölcselet és minden nagy vallás ugyanoda jut, és ugyanonnan ered.

Élt egy Suzuki nevű zen nagymester, aki azzal teljesítette be szellemi életét, hogy összehasonlította a keleti és a nyugati gondolkodás szintjeit. Ennél magasabb rendű gondolkodást nem ismerek ma. Ehhez a szellemi teljesítményhez rendkívüli módon beavatottnak kellett lennie mindkét gondolkodásba. S mindezt tisztességesen, nem a verseny szellemében gondolta végig, hanem a tények tiszteletében. Megállapította, hogy a nyugati ember és a keleti ember közötti legmélyebb különbség az isteni tartományhoz való kapcsolódásban lelhető meg. Az előbbi magán kívülre helyezi az Istent, és úgy tekint rá, mint egy félelmetes hatalmas valakire, akinek teljesen alárendeli magát, és ehhez viszonyítva próbál élni. Ami persze lázadásokhoz vezet. A nagy francia forradalom utáni időszak, egészen napjainkig ennek a lázadásnak a jegyében telik. A lázadás mélyén az az attitűd van, amit Luciferrel Madách kimondatott, hogy én is tudok olyat, mint te, Uram.

Ezzel szemben a keleti ember azt éli, hogy Isten benne van. Azt próbálja megfigyelni, megtapasztalni, hogy ez az isten adott helyzetben mit tenne, és ezáltal mi lenne a helyes emberi cselekvés. A kapcsolat itt elemien közvetlen és egybentartó. Belesimul a teremtésbe.

A katolicizmus szentjei közül Avilai Szent Teréz ír egy bizonyos bennünk lé56