Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig
Ami első korszakát illeti, a görögségben - mint a számára objektív és szubjektív okok miatt egyedül hozzáférhető tradícióban - találta meg azt a tisztaságot, mélységet és emelkedettséget, amit az antikvitás utáni Európában hiába keresett. Hamvas nem a klasszika-filológus szemével közelítette meg a görögséget, vagyis az nem tudományos téma volt számára, hanem egy olyan eszmei, mégis eleven realitás, amelynek lényegét akár a mi világunkba is át lehetett volna ültetni - mint ahogy arra a Kerényi Károllyal együtt tervezett Sziget-kör által kísérletet is tett. Ami pedig harmadik korszakát illeti, abban hasonlóképpen egy egyedi tradíció került figyelmének középpontjába: a kereszténység. De bármilyen formát is öltött Hamvasban az idealitás, ami egész életén végighúzódott, és minden egyes gondolatát meghatározta, az a jelenkori realitás tagadása volt. Hamvas a XX. századba született, de nem a XX. századba való volt, hanem valamiféle idilli korba (vö. az „Olbrin Joachim csodálatos utazása” című tanmeséjével). Olyan erős belső fény élt benne, hogy csak úgy tudta elviselni ennek a világnak a sötét, „koszos” realitását, ha eszmei értelemben kivonult belőle: kivonult előbb a görögségbe, utána a tradícióba, legvégül pedig kivonult a kereszténységbe/’ S minél erősebb fény él valakiben, a kontraszt révén annál sötétebbnek fogja találni azt a világot, amelybe a sors vetette. Am Hamvas erősen kritikus világlátása híjával volt minden pesszimizmusnak, beteges világgyűlöletnek, s pusztán kivételesen tiszta és magasrendű személyiségéből eredt, mint ahogy azt hihetetlen intenzitású életszeretete is mutatja (vö. például A bor filozófiája). Hamvas Béla a tradicionális iskolának egyfelől nagyon sokat adott, másfelől viszont semmit. Semmit sem adott, semmit nem adhatott, mert a művei nemhogy idegen nyelveken nem jelenhettek meg, hogy megismerhetők legyenek az iskola külföldi képviselői számára, de hosszú ideig magyarul sem láttak napvilágot. A Scientia Sacra például születését követően több mint negyven évig publikálatlan maradt, Az ősök vág)' csarnokából pedig csak négy rész jelent meg: a Lun-jii, a Hénoch apokalypsise, a Tibeti misztériumok és Hérakleitosz töredékeinek fordítása, s így a vállalkozás hatalmas ívéről senki sem szerezhetett tudomást. A helyzet nem lett sokkal jobb e munkák megjelenését követően sem, hiszen a tradicionális iskola külföldi képviselői előtt az életmű tradicionális része jelenleg is éppen annyira ismeretlen, mint ezelőtt negyven-ötven évvel. Ami a magyar fogadtatást illeti, míg az irodalmi és kulturális élet meghatározó képviselői - saját szűkös perspektívájuk következtében - megpróbálják Hamvast irodalomként, Hamvassal szólva „szemenszedett irodalomként” értelmezni (aminél nagyobb merényletet aligha lehetne ellene elkövetni), addig a tradicionális iskola magyar ága azért nem volt képes Hamvast integrálni, mert képviselői nem tartották eléggé tradicionálisnak, legalábbis a „tradicionalitásnak” abban az értelmében és értelmezésében, amelyet a szóban forgó iskola képvisel. Az, hogy Hamvas a maga teljességében nem integrálódhatott a mai magyar szellemi életbe, tulajdonképpen magától értetődő, mert hiszen a kisebb sosem tudja befogadni a nagyobbat, a kevesebb a többet; viszont az a tény, hogy gyakorlatilag a tradicionális iskola magyar ága 31
