Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig

éppen a Scientia Sacra volt, illetve Az ősök nag)' csarnoka - ez a szentkönyvek és tradicionális művek fordításaiból, illetve az ezekhez írott bevezető' tanulmányokból és kommentárokból álló sorozat.’ Noha Hamvas Béla tradicionális korszaka sosem ért véget (már csak azért sem, mert ezt a sorozatot némi túlzással élete végéig folytatta), mégis volt egy olyan pont Hamvas életében, amikor az egyetemes tradíció iránti feltétlen elkötelezettséget fölváltotta a kereszténység iránti elkötelezettség. Hamvas keresztény korszakának alapja azonban nem a tradíció megtagadása, hanem annak meghaladása volt. Számára ekkortól fogva a kereszténység nemcsak tiszteletbeli elsőséget birtokolt a többi tradíció között, hanem egyfajta „metatradícióvá” vált. E korszak legjellegzetesebb műve - legalábbis a szóban forgó szempontból - a Scientia Sacra második része és a Tabula Smaragdina. Hamvas útja tehát a partikularitásból (görögség) az univerzalitásba (tradíció), majd innen ismét egy partikularitásba (kereszténység) vezetett. A három kierkegaard-i stádium vonatkozásában első, görög korszaka bizonyos értelemben a tradíció esztétikai értelmezésének felel meg (Arkhaí)\ második, szorosan tradicionális korszaka a hagyomány etikai-doktrinális értelmezésének (Scientia Sacra)-, harmadik, keresztény korszaka pedig a hagyomány vallási értelmezésének feleltethető meg (Scientia Sacra II.). A görögség a testet képviselte számára; a hagyomány egészét reprezentáló hinduizmus és zsidó tradíció az értelmet és a moralitást; a kereszténység pedig az emberi lény egzisztenciális centrumát. Első korszakában embereszménye egy sajátosan húperioni módon átértelmezett nietzschei Übemensch volt; második, szorosan vett tradicionális korszakában a realizált ember: a felébredett, a megszabadult - a beteljesedett jógi; harmadik, keresztény korszakában pedig a normális ember, vagyis egy olyan normalitás képviselője, amely - a nagyon is arisztokratikus metafizikai megvalósítással ellentétben - tulajdonképpen mindenki számára elérhető.

Ha azonban jobban megnézzük, akkor az látszik, hogy Hamvas Béla valójában mindhárom korszakában elkötelezettje volt a tradíciónak. Életérzésének kiindulópontja, világtudatának lényege ugyanis mindvégig a világ megromlottságának elementáris tapasztalata és tudata volt. Ebből fakadt intenzív válságtudata s eleinte csak történelmi, majd metafizikai nosztalgiája valamiféle idilli létezés után - az alapállás, az aranykor, a status absolutus után.

30