Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig
felfogás szerint minden felülről ered - vagyis minden felülről száll alá ezért a létezők ontológiai rangja között különbség van. A hierarchiának ez a fajta igenlése természetesen a modern egalitarizmus elutasítását jelenti. A lét fent- ről való folyamatos alászállása azonban - legalábbis az ember számára - nem megfordíthatatlan folyamat. A létezők körében az ember a legszabadabb lény: hagyhatja magát egyre távolabb sodortatni eredendő Forrásától, de szembefordulva a sodrással - egy valódi spirituális reakció értelmében - el is indulhat visszafelé. És éppen ez a vallás vagy még inkább a spiritualitás lényege: újra- felemelkedés, szembefordulás azzal az ontológiai sodrással, amely minden létezőt egyre távolabb sodor középponti Forrásától; visszaintegrálódás az ere- dettelen Isteni Eredetbe. A tradicionális iskola alapítója - vagy inkább alapvetője - a francia René Guénon (1886-1951), aki a muszlim vallásra áttért, és élete utolsó két évtizedét Egyiptomban töltötte. Ha az iskola többi képviselője nem is osztja minden tekintetben a guénoni felfogást - amelyen egyébként az iszlám csak igen kevéssé hagyott nyomot -, Guénon művei mégis normatív, de legalábbis ori- entatív értékkel bírnak mindegyikük számára, függetlenül attól, hogy az iskola „szacerdotális” vagy „lovagi” ágát képviselik-e. Guénont olyan személyiségek követték, mint a tamil-angol Ananda K. Coomaraswamy (1877-1947), aki a művészettörténet irányából jutott el a tradícióhoz; az olasz vagy inkább „római” Julius Evola (1898-1974), akinek nevéhez a tradicionális felfogás társadalmi-politikai aspektusának kidolgozása fűződik; a svájci Frithjof Schuon (1907-1998), aki szuggesztív stílusa és populárisabb fogalmazásmódja miatt sokak számára a tradicionális felfogáshoz való kapcsolódási lehetőséget nyújtotta. Az iskola két legjelentősebb mai képviselője a perzsa Seyyed Hossein Nasr (1933-), aki ma talán az iszlám világ legautentikusabb interpretátora, valamint a magyar László András (1941—), akinek nevéhez nemcsak a tradíció ontológiai alapjainak újraértelmezése fűződik, hanem egy éppoly komplex, mint amennyire esszenciális tradíció-felfogás kidolgozása is. Hamvas Bélának bizonyos megközelítésből volt egy pre-tradicionális, egy tradicionális és egy poszt-tradicionális korszaka. Ami pre-tradicionális korszakát illeti, az a görögség jegyében állt. Ennek az időszaknak a legjellegzetesebb műve az egyedülálló szépségű Magyar Hyperion. E korszak vége felé - a harmincas évek derekán - ismerkedett meg a tradicionális iskola két jeles képviselőjével, René Guénonnal és Julius Evolával/ akik egyrészt kitágították, másrészt elmélyítették szemléletét: kitágították, mert Hamvas figyelme ekkortól fogva a Mediterráneum szűk területére korlátozott görögség helyett fokozatosan az összes, számára elérhető őskultúrára kiterjedt; s ugyanakkor el is mélyítették, mert az erősen modernizálódott, következésképpen a tradicionális tudásában megfakult görögséggel szemben a többi őskultúra sokkal mélyebb betekintést engedett számára a scientia sacrába. Guénon és Evola eleinte azonban nem mint tradicionális szerzők hatottak Hamvasra, hanem mint krizeológusok, s ahhoz, hogy a tradícióra is felnyíljon Hamvas szeme, a negyvenes évek elejéig kellett várni.4 Ennek a korszaknak meghatározó műve 29
