Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig
a B U) I FERENC A görögségtől a kereszténységig A HAMVASI HAGYOMÁNYÉRTELMEZÉS STÁDIUMAI A tradicionális iskola a XX. század talán legmerészebb intellektuális kísérlete, mert teljes egészében a kortendenciákkal - Hamvas kifejezésével élve a „korszenvedélyekkel” - való szembefordulás jegyében jött létre. Az iskola a modern világ- és emberértelmezést radikálisan elutasítva a régi ember - a homo religiosus - szemléletét tette magáévá, nemcsak annak vallási-spirituális, hanem társadalmi-politikai vonatkozásaiban is. A tradicionális iskola tehát bizonyos értelemben idegen test a mai világ kulturális-intellektuális közegében, ám éppen kívülállása miatt egyúttal az egyetlen olyan irányzat, amely teljes rálátást kínál a modernségre. A létében és kultúrájában is megalázott, elnyomott, eltiport régi ember a tradicionális iskolában találta meg azt a magasan intellektuális ágenst, amelyen keresztül képes volt szembenézni és szembefordulni - nem túlzás! - halálos ellenségével, a modernitással.1 A tradicionális iskola nem tekinthető' sem neospirituális mozgalomnak, sem filozófiai irányzatnak. Ami a neospirituális mozgalmakat illeti, azokból hiányzik a tudományos-intellektuális igényesség, ami pedig a filozófiai irányzatokat, azokból az egzisztenciális-spirituális elkötelezettség hiányzik. Míg a tudomány - a vallástudomány, a történelemtudomány, a kulturális antropológia stb. - megfosztotta a tradíciót szellemi tartalmától, s a vele való foglalkozást egy szimpla, „színtelen és szagtalan” kétdimenziós tudománnyá tette, mely híjával van annak a harmadik dimenziónak, annak a szubjektív elemnek, amely minden tudásnak és tudománynak életet ad, addig a neospiri- tualizmus különféle megnyilvánulásai teljesen a modern világ képére formálták - torzították - a régi ember spirituális hagyományát.2 A tradicionális iskola éppen ezért egyedülálló abban, hogy magas szinten egyesítette a spiri- tualitást és az intellektualitást, az egzisztenciális elkötelezettséget és a tudományos módszerességet - s mindezt a legkülönfélébb területeken, legyen az művészettörténet, filozófia, vallástörténet, metafizika, kultúrtörténet, matematika, történelemtudomány, etnológia stb. A tradicionális iskola valójában azokat az alapelveket tette magáévá, amelyeket kultúráktól és vallásoktól függetlenül a régi embernél talált. A modern biológiai evolucionizmussal és társadalmi progresszivizmussal ellentétben az iskola képviselői úgy látják, hogy egy fokozatos alászállásnak lehetünk szemtanúi, ugyanis számukra nem a tudományos-technikai fejlődés a progresszió fokmérője, hanem az Istentől való „ontológiai távolság”. A tradicionális felfogás szerint közvetve vagy közvetlenül minden Istenből ered, s ezért az emberi-társadalmi létnek egyetlen olyan aspektusa sincsen, amely kivonhatná magát az isteni rend fennhatósága alól. Számára olyan a világ, mintha minden egy isteni tengely - az „Ég Akarata” - körül forogna, mindennek az lenne a vonatkoztatási pontja, mindent az rendezne maga körül. Mivel a tradicionális 28
