Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Angyalistván Ferenc: Öt szutra
hártya a fények áttörnek a hártya vékony erezetén pirosló moraj fékeveszett szilaj recsegés-ropogás döbbenetes csend alszik a város a denevérek tesznek néhány tisztelettudó kört minden mozdulatlan ég az óváros átforduló gerendák keresik láthatatlan kezét mindent betöltő sugárzás égi zene pusztul a múlt belezengenek és roppannak a körúti hársak megszakad a kockakő mártana az időt és a teret is új lépték méri ki kezdetben ez természetes bizonytalanul mozogsz szemed alig szokja a fényt tulajdonképpen nem is látsz mozdulataid öntudatlanul követik az égi ritmust földindulás és megérkezés a távbeszélő zsinórja az utolsó hívást lezáró folyamatos foglaltjelzést küldi ebbe a világba ahol az elvékonyodott és szertefoszlott hártyarendszer egy mozdulattal lehetővé tette azt a csodát amelyben az felszámolta a kint és bent közötti bádogépítményeket és csörrenő betéteket lehetővé tette számodra végre amire mindöröktől fogva vártál és amire mindöröktől fogva rendeltettél hogy szemed a forrás kristálytiszta vizében veszteség nélkül kövesse a halak minden egyes mozdulatát s hajnalban a rigók énekének minden egyes megkülönböztethető fénnyel teli hangja is hiánytalan rendben érkezzen hallójáratod bejáratához és a felfogó központi rendszerhez s amikor kedvesed szemébe nézel a száj nem nyílik szóra hangszálaid utasítást sem kell kapjanak tekintetedben ott van minden mi emberi készültséggel mondható a rendnek ebben a csodálatos zűrzavarában már soha többé nem teszed fel a kérdést az ősi tudás beragyogja az előszoba kopottas falát 25
