Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Dúl Antallal Ambrus Lajos beszélget: Lépj be a pillanatba

Ma, Magyarországon nagyon sokan kutatják a sámánvallások gyökereit, a nemzet eredetét, a magyarság mitologikus forrásait. - Hamvas Bélát a nemzeti gyökerek, az ősök útjai alig foglalkoztatták. Csak abból a szempontból vizsgálódott, hogy a magyarságnak az egyetemes emberi hagyományhoz milyen kapcsolata lehet. Minden népnek van spirituális küldetése, és ezek a feladatok egymással nem versenyeztethetők. Minden nemzet mélyen hiszi, hogy kivételezett, és a messiási tudat éppúgy megvan a hébereknél, mint az oroszoknál, mint a németeknél, az indiánoknál vagy a mohamedánoknál. Ezért mondja Hamvas, hogy más alapot, mint az egyetemes emberiség, nem fogad el. Ezen belül a népek, nemzetek csupán mint a gazdagság sokszínűsége jelennek meg. Ennek ellenére a magyarság rangja Hamvasnál nagyon magas, ha ezt nacionális alapon gondolkodó ellenfelei nem is tartják elegendőnek. Az öt géniuszban azt írja, hogy a magyarság eredetében egy nomád ksatrija nép, azaz lovagi, nemesi nép, és ezért vonzódik jobban a pásztorkodáshoz, mint a föld- művességhez. Az öt géniusznak szemére vetik, hogy a magyarság mitológiájával nem foglalkozik, és nincs benne meg a kellő nemzeti pátosz és hódolat. Pedig ő azzal, hogy kimondta: ksatrija, nemesi nép, amelyiknek igen fejlett önérzete, méltósága, büszkesége van, ezzel tulajdonképpen a nemzetét nagyon magasra értékelte. A lovag fölött már csak a papi kaszt, a brahman tudatszint lehetséges, a kontemplativ ember étosza. Amilyen India, Tibet. A magyar tehát nem brahmani nép, de nem is kereskedő vagy iparos. Van egy veleszületett nemesi tartása, és ez a büszkeség még akkor is meghatározza, ha paraszti sorba kerül, ha földet művel. Aztán itt van ez a mi fantasztikus nyelvűink- amit Hamvas felső fokon használt, anélkül, hogy ő maga ezt a kincset felismerte volna. Mert ha egy nyelv alkalmas arra, hogy általa meg lehet jeleníteni az archaikus hagyomány minden árnyalatát, finomságát, az a nyelv legalábbis egyenértékű a régi szakrális nyelvekkel. Viszont kétségtelen, hogy a kidolgozatlan magyar terminológia és a források hiányában ő a magyar nyelv és az indoeurópai nyelvek közti feszültségben minden lényeges kifejezést az idegen nyelvekből volt kénytelen venni. Nyugati forrásokból kapta az ősi, keleti hagyományt is, német-angol-francia forrásokból, Deussentől, Zimmer- től, Legge-től, Richard Wilhelmtől, H. Corbintől, Guénontól, Zieglertől, és sok más fordítótól. Schopenhauertől, Kierkegaard-tól és Nietzschétől kapta az első filozófiai élményeit. Miközben a magyart magas nyelvi színvonalra emelte, asszociációi mélyek, pontosak és művésziek, ezáltal tagadhatatlanul jelentős mértékben megújította az írott magyar nyelvet. A hagyomány megfelelő magyar szavait ő találja meg és mondja ki. Mi, ma már tudjuk - és többek között éppen Hamvas szövegei miatt-, hogy nyelvünknek éppen olyan mély spirituális gyökerei vannak, mint bármelyik indoeurópai vagy más archaikus nyelvnek. A magyar szóelágazásaiban olyan egyetemes metafizikai tudás van, amelyet még éppen csak most kezdenek felfedezni. Ezúttal nem a romantikus XIX. századi etimologizálókra gondolok, hanem arra a Czuczor-Fogarasi-féle nyelvi látásmódra, amely persze másfél évszázadig szenvedélyes akadémiai ellenhullámot kapott. Hamvas maga is olyan szógyököket tudott felfedezni, amit aztán ki is bont - például amikor a ’szám’- ’számlál’ szavakat elemzi (beszámol, felszámol, számba vesz, számot ad, elszá19