Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Dúl Antallal Ambrus Lajos beszélget: Lépj be a pillanatba
vagy döntést követelt: ha követni akarsz, akkor hagyd ott a vagyont és a civilizációt, és gyere. Lépj a pillanatba! Ebben dilemmában került a kezembe Hamvas egyetlen nyomtatásban megjelent esszékötete, A láthatatlan történet. Az első esszében Hamvas egy „hatodik faj”-ról ír, az új világ új generációjáról, amelynek az lesz majd a dolga, hogy helyreállítsa az emberi alapállást. Helyreállítsa a hiteles szellemiséget - amit akkor a teológiában nem találtam. Ugyanazt láttam, amit Hegel esetében látott meg az ifjú Kierkegaard, aki azt mondta, köszönjük szépen, nem kérünk a hu- nyorgató professzorokból, akik a katedrán óriási szellemi magaslatokba emelkednek, de hiú, törtető karrieristák. Hamvasnál azt olvastam, hogy egy új világkorszak elején állunk, készítsük hát el a régi világ leltárát, és zárjuk le. És ahogy Hamvast kezdtem olvasni, valóban azt láttam, hogy folyamatosan leltárt készít. Az archaikus hagyományt az írásbeliség kezdeteitől megvizsgálja: hol vannak a hiteles megszólalások, kinek van az örök emberi problémákra - születés, ittlét, halál -, ha válasza nem is mindig, de legalább hiteles kérdése, vagyis ki az, aki méltó a lajstromba vételre. A szamizdatban hozzám került Patmosz végén pedig már összegez. Mint írja, naivitás azt képzelni, hogy a kultúrát meg lehet reformálni, a gazdaságot, a művészetet, a tudományt, a vallást még meg lehet újtani. Csak helyre kell kicsit pofozni az elrontott világot, ilyen-olyan szociális és gazdasági reformokat kitalálni, és ezzel mindent ismét a helyére billenteni. A nyugati civilizáció vágyálma a földi paradicsomról minden téren kudarcot vallott - merőben új (ősrégi) emberi magatartásra van szükség. Olyan alapvetően újra, amelyben ugyan a hitelesnek talált régebbi utak tapasztalata sincs kizárva, de azokhoz többé visszatérni nem lehet. Mindössze megerősítő példák. Ezt nevezte Hamvas úgy: az alapállás helyreállítása. Az emberi alapállás helyreállítása, amiből aztán lehet kultúra, művészet, ipar, minden lehet, de nem a régi tákolgatásával. Az alapállás radikálisabb dolog, újrafogalmazása mindannak, amit Buddha, Jézus, Hérakleitosz, Lao-ce tanácsolt, de aminek megvalósítását az emberiség eddig sohasem akarta komolyan. Amikor ezeket olvastam, érthetően lebírhatatlan vágy támadt bennem, hogy Hamvast megismerjem. Érdeklődni kezdtem barátaim körében, hogy él-e valahol ez a Hamvas Béla? Kiderült, hogy igen, és többen is voltak, elsősorban képzőművészek, akik ismerték. Az egyiküktől megtudtam, hogy valahol az Erzsébet királyné úton van a lakása...- Nem Molnár Sándor volt az?- Nem. Megkerestem a zuglói postásokat, az egyiktől megtudtam a pontos címét, és írtam egy nagyon megszeppent levelet.- Mikor volt ez?- 1968 márciusában. Ezt követően még négy-öt levelet váltottunk...- Hamvas halála évében.- A halála évében, élete utolsó fél évében volt kapcsolatunk. A levélre válaszolt, megadott egy időpontot, és ezzel megkezdődött az én „láthatatlan történetem”; de ezt már tényleg olyan sokszor elmondtam, nem hinném, hogy a csecsemőket leszámítva még valakinek újdonság lenne, amit mondok. Nos, fogadott Hamvas Béla, akit egyáltalán nem olyannak képzeltem el, mint ahogy elém állt. A teológián nagy formátumú, kiváló retorikájú professzoraim voltak, 13
