Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Várnok rendező
PRÁGAI TAMÁS Vámok rendező Fázó István tömör és sötét, pecsétnyomószerű gumidarabra talált a bal zsebében, pontosabban ott, ahol a zseb kihasadt, és a hasadékon keresztül kabátja bélésébe nyúlhatott. A pecsét ottlétét nem tudta mire vélni; sem azt nem tudta megállapítani, hogy miféle pecsétnyomó az, sem azt, hogyan került a hasadék- ba. A zsebben kutatott, talán hogy papírzsebkendőt találjon - ebben a hideg, zimankós időben ez mindenképpen indokolt lett volna -, hiszen folyt az orra; de nem! nem érdekelte az orrfújás sem, hiszen a novemberi szürkület nem kötelez arra, hogy mások előtt kifogástalanul jelenjünk meg. Egyébként is: Fázó István egyedül állt a peronon, és még a közepes méretű, málló falú állomásépületből sem igen figyelhette senki. Inkább a hasadék érdekelte, ha már, ha már valami egyáltalán; idegesítette, mint pongyola szövegben egy indokolatlan gondolatjel. A zseb anyaga kifoszlott, így fért a vatelinhez. Az anyag tapintása visszataszító volt, mint egy rágcsáló szőre. Nem az övé volt a kabát - úgy értem: eredetileg -, nem újonnan vette, valami költözködéskor maradt rá, de már erre az első tulajdonosra sem emlékezett. Kétségtelen, hogy a hidegben jól jött, hogy van, de a hasadék mégis zavarta. »Le vagyok rongyolódva.« Vámok állomáson nincs fedett peron, és a váróteremben orrfacsaró a falakból áradó ammónia. A főváros- peremkerületi vasútrestauráció még nem, de a hajléktalanok már ideértek. Ok vagy mások leverték és festékszóró flakonnal összefirkálták a falakat, tollal és ceruzával mindenféle feliratokat véstek fel, például G. és I. itt recskázzon életfogytiglan és hasonlókat. Otthonossá tették, és beköltöztek abba a kis büdös vacokba, és ezzel a peronra, a zegernyébe szorították Fázót. Nem tehetett mást: fölhajtotta a mikádóra emlékeztető, drapp vattakabát gallérját, és még szorosabban nyomta a fejébe a - szintén drapp - műirha sapkát. Talán nem is pecsétnyomó volt. Az egyik villanyégő egy szál dróton lógott a foglalattal együtt, de az üvegszilánkokat már régen eltakarították, vagy - és ez valószínűbb - széthordták az utasok gumitalpú cipői, a másik összetört burából hiányzott mind az égő, mind a foglalat. Nem látta tehát, nem tudta megvizsgálni a gumidarabot. Nem látott rajta lenyomatot, tapintása finoman domború felületet jelzett. Visszaejtette a zsebbe, és abban a pillanatban kiesett figyelméből is, a talált tárgy tovább zuhant megállíthatatlanul, mint Farkas Berci a súlytalanságban, és Fázó tekintetét ismét a szürke távolba függesztette, ahonnan a szerelvénynek érkeznie kell. A kettes vágányon ekkor egy V63-as villanymozdony (a 106-os pályaszámú) haladt át, és Fázó látni vélte a mozdonyvezető unalommal átitatott arcát, amint a hetvenes évek ipari formatervezését idéző műszerfalra hajol, és babrál valamit a kapcsolópulton. Ez a szerelvény annak idején - kísérleti okból - 160 100
