Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Végh Attila: Hamvas vagy Heidegger
a V É G H ATTILA Hamvas vagy Heidegger? „S most ezt mondd meg: értelmes földműves, aki törődik a vetéssel, és azt akarja, bogy jó ta~més legyen, vajon nyáron Adónisz kertjeiben szánt-vet-e nagy komolyan, és örvendezik, amikor látja, hogy milyen szép lesz nyolc nap alatt, vagy pedig ezt legfeljebb játékból és az ünnep kedvéért teszi, ha éppen megteszi; amire ellenben komolyan gondja van, azt a földművelés szabályai szerint a megfelelő talajba veti, és örül, ha a nyolcadik hónapban egészen kifejlődik, amit vetett.” (Platón: Phaidrosz, 276 b) A nyári aratás után a görögök szokás szerint elkülönítettek egy kevés vetőmagot, és ún. Adónisz-kertekbe ültették: lapos tálba vagy kosárba. Sötét helyen tartották, öntözték. A magok hamar szárba szökkentek, és magasra nőttek, mert a fényt keresték. Ekkor a tálakat kitették a napra, ahol a növények anélkül hervadtak el, hogy termést hoztak volna. Az elhervadt kerteket a nők - Adónisz rituális siratása közben - a tengerbe dobták. Az Adónisz-kert mező- gazdasági értelme: próbavetés, ellenőrizendő az új vetőmag életképességét. Rituális értelme: Adónisznak, a természet megszemélyesítőjének való áldozat, a természet örök körforgásának, az élet rövidségének, elmúlásának elgondolkodtató felmutatása. Platón hasonlatában az írás hiábavalósága, az abban túl gyorsan megérlelt gondolat hervadása jut kifejezésre. Ebben az esszében az Adónisz-kert Hamvas műveinek metaforikus sarjtelepévé változik. 1. Először egy vallomás. Engem Hamvas Béla írásai indítottak el a gondolkodás útján. iVTűvei magukért beszélnek. Forró esszéit nem hűtik le a „tudományos” vizsgálódás kerülőútjai. Azonnal a dolog közepébe vezetnek. Hamvas létszemlélete, írásművészete zárt, önmagában elegendő, egységes egész. Gömbszerű: minden pontja a centrumtól azonos távolságra van. Bármerről lökjük meg, odébbgurul. Mégis, ahogy öregszem, egyre inkább untat. Felszínesnek, vázlatosnak, hatásvadásznak érzem. Már nem okoz örömet, hogy azonnal a dolog közepébe vág. Jobban szeretem már a kerülőutakat. Az apró, pontos megfigyelésekből, ontológiai nüanszokból magát kibontó létkutatást. A szigorú filológiai elemzésekre épülő költészetet. A biztos alapokon nyugvó katedrálist. Nem szeretem, hogy Hamvas túl hamar, túl kritikátlanul teremt összefüggést korok, kultúrák, vallások és eszmerendszerek között. Két mondattal intéz el gondolkodókat, már azelőtt kijelölve helyüket a poszt-aranykori hanyatlástörténetben, mielőtt még megpróbálná pontosan megérteni, megértetni műveiket. S a felütésszerűen odacsapott összefüggésből azonnal megszületik a „szintézis”, ami ráadásul - a tradiconalista gondolkodók írásainak ismeretében - nagyjából előre jósolható. Buji Ferenc A görögségtől a kereszténységig című írásában1 ezt olvashatjuk: 67
