Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Csoóri Sándor: Szokoly Tamás-est Veszprémben

fényében, hanem sötétben kellett volna elmondani: susogva, zaklatottan, hadd érezzék meg a jelenlévők, hogy a színpadi megoldásokhoz szokott író belső világából hogyan törnek elő katartikus versei. Én nem féltem volna ilyen szélsőséges megoldásoktól sem, hiszen a Szokoly-versek nagy része nem hasonlít a kortárs versekhez. Legtöbbjük, főként a hosszú költemények, megsebesített drámai monológok. Épp attól teljesek, hogy csonkák. Épp attól történelmiek, hogy épp csak érintkeznek a történelemmel. A Futamok című verséből idézek egy részt:

kilakoltatott vagyok, mert kilakoltattam magam és száműzött vagyok, men úgy találta a sorsom: nincs közöm a közös ügyekhez - ezt a verset ma megírom, men van valami, amit be kell fejezni, men van valami, aminek vége,

s talán lesz valami, amihez már semmi közöm.

a szabálytalanság a szabadság maga

Ez ugye nem a Lenni vagy nem lenni komor hősiessége, hanem az abszurditások kérdésköre.

Rögtön folytatom a fontieket egy másik sóhajtásnyi verssel:

Nem tönént semmi.

Valóban semmi.

Csak el kellett menni -forró délelőtt — eg)' puskacső előtt,

s csak menni, menni, menni.

Ennyi.

Mondhatnám: nem történt semmi.

Semmi.

A XX. század emberének titokzatos motyogása ez a vers. Azé az emberé, akinek nemcsak háborúk idején kellett elmenni egy-egy puskacső előtt, de a különféle diktatúrák hazug békéjében is. Ki tudja, maholnap nem lesz-e újra időszerű ez a motyogás?

61